Kólás és más kacatokat vigyél a színházba!

No nem azért, higy megdobáld a színészeket – nekik kell, épül az új darab díszlete.

kellekgyujtes

No nem azért, hogy megdobáld velük a színészeket – nekik kell, az új darab kellékeihez.

Megkezdte új produkciójának próbáit a Tomcsa Sándor Színház társulata, Matei Vișniec Migránsok című, 2016-ban megjelent darabjának Udvarhelyen lesz az első magyar nyelvű bemutatója. A darabot Zakariás Zalán rendezi, a tervek szerint március 7-én mutatnák be.

Problémafelvető, elgondolkodtató kortárs előadásra számíthat a közönség, de hozzá is járulhat az előadás látványvilágához.

A színház közleménye szerint a készülő előadás nemcsak szavakban, de látványban is közelebb szeretne jutni a kérdés egyéni igazságához. Ehhez kérik a színházba járók segítségét, hogy személyes tárgyaik felajánlásával részt vegyenek a gyűjtésben.

A kellék-gyűjtésnek az a lényege, hogy a belső tér kialakításához felhasználhassák a színháznak adományozott elhasznált tárgyakat, amik lehetnek Coca Colás műanyag palackok, kólás dobozok, zacskók, poharak, bármilyen Coca-Cola-, McDonalds- vagy KFC-termék csomagolása, ugyanakkor keleti stílusú ruhákat, használt, illetve rossz gyerekjátékokat és nem működő mobiltelefonokat is be lehet adni a színház portáján levő gyűjtődobozba.