Kizárhatják Jakab Áron Csabát az RMDSZ-ből?

Folytatódik az adok-kapok a szervezeten belül, amiben képviselőjük szerint értelmetlen dolgozni.

jacs2

Folytatódik az adok-kapok a szervezeten belül, amiben képviselőjük szerint értelmetlen dolgozni.

Brutális nagy bukta volt az RMDSz-nek a székelyudvarhelyi választás – jelentette ki Jakab Áron Csaba, a szövetség önkormányzati képviselője, aki a vasárnapi, az RMDSz számára vereséggel végződött választásokat követően már egyszer nekiugrott a széki szervezet elnökének, dr. Verestóy Attilának.

A széki szervezet csütörtök délelőtti sajtótájékoztatója után délután kettőre JÁCS is sajtótájékoztatót hívott össze, a Retro Steak House leghátsóbb zugába.

Az előre elkészített sajtónyilatkozatát élőszóban is előadta a megjelent sajtóorgánumok képviselőinek – a bevezetőben közölte, hogy szerinte a valós helyzetelemzés és felelősségvállalás helyett témaelterelés, csúsztatások, különböző pletykák elindítása, emberek egymásnak uszítása, nagyüzemű rágalomgyártás van, aminek szerinte jogi következménye is lesz.

jacs1

Jakab a kampányban elkövetett hibákról is beszélt, szerinte arról is kellene beszélni, hogy Arros Orsolya aláírásgyűjtői Buta Leventének is aláírásokat gyűjtöttek, illetve a tapasztalt tanácsosokat nem vonták be a kampányba – következésképpen azt a kérdést tette fel, hogy vajon Verestóy szenátor egy megegyezés szerint akarta megbuktatni az RMDSZ-t és feláldozni Arrost, illetve az önkormányzati részvételt?

Jakab szerint tisztességes embereknek esélyük sincs a politikában érvényesülni, csak a dróton rángatott, ambiciózus karrierista érdeklődőkből lesz politikus helyi szinten. Szerinte az is benne van a pakliban, hogy az egész a politikai karrierjébe kerül, de ez az ügy és a Szövetség annál sokkal fontosabb: ha az RMDSZ továbbra is a felelősséget nem vállalók, a felelősséget hárítók, a sunnyogók szervezete marad, akkor értelmetlen egy ilyen szervezetben dolgozni.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lemond-e önkormányzati képviselői mandátumáról, azt felelte, hogy habár ez bizonyos köröknek „kézreálló" megoldás lenne, de még nem döntötte el ezt a kérdést. „Túl könnyű megoldás lenne." – mondta.

Azt is megkérdeztük, hogy lehet-e mindennek az a következménye, hogy kizárják a szövetségből, erre Jakab azt mondta, hogy az elmúlt időszakban egyértelművé vált, hogy mi járt annak, aki felmerte emelni a hangját és veszi a bátorságot, hogy kritikát fogalmazzon meg bizonyos személyek és érdekcsoportok ellen. „Természetesen megvan az esélye annak, hogy kizárnak" – mondta Jakab Áron Csaba, aki egy másik kérdésre válaszolva tagadta, hogy ő szivárogtatta volna ki az ominózus hangfelvételt, amin az RMDSZ-frakció veszekedése hallatszik.