Kiesett a kupából a Vasas Femina

A befejezés előtt három perccel gólt kapott és kiesett női focicsapatunk a kupaküzdelmekből. Pedig jobban játszott, mint ellenfele.

vasasjaszvaros1

A befejezés előtt három perccel gólt kapott és kiesett női focicsapatunk a kupaküzdelmekből. Pedig jobban játszott, mint ellenfele.

Szinte kétszáz néző előtt mutatkozott be hivatalos mérkőzésen a Székelyudvarhelyi Vasas Femina – bár a csapat jól játszott, mégis vereséggel hagyta el a pályát, a Jászvárosi Navobi jutott a legjobb tizenhat közé.

Székely János edző a : Kajtár – Elekes, Bertalan, Balázs, Szőke – Bálint, Bíró, Papp, Filler – Căldare, Barabás tizenegyet küldte pályára, s a csapat sokkal többet birtokolta a labdát, mint ellenfele. A csapatkapitány Szőke Emesét leszámítva 17-18 éves lányokból állt a gárda, a vendégeknél több volt a tapasztalt játékos, s ez jött ki a végén.

Lehetőségek viszont adódtak az udvarhelyiek előtt, a legnagyobb egy 11-es volt a 21. percben, de Szőke a kapufára lőtte azt.

vasasjaszvaros2

Simona Căldare és Bálint Réka is kerültek helyzetbe, sőt a térfélcsere után is veszélyes szabadrúgásokkal, jó akciókkal nőtt ellenfele fölé a Vasas, de a gól em akart jönni. A jászvárosiaktól Ceaușu néha veszélyesen meglépett ellentámadásoknál, de vagy mellélőtt vagy Kajtár volt a helyén. Már mindenki a hosszabbításra készült, amikor váratlanul gólt szereztek a vendégek: egy lövés a kapufáról jött vissza, s Foia Ana szemfülesen bólintotta a játékszert a hálóba. Ez már a 87. percben történt, s egyszerűen nem maradt idő egyenlíteni, az amúgy is elfáradt udvarhelyi lányok már nem tudtak helyzetet összehozni.

Vasárnap folytatódik a bajnokság, délelőtt 11 órától a Brassói Blue Angelst fogadják a sétatéri stadionban.

„Jól játszottunk. A Régen elleni rossz helyzetkihasználásunkon nem tudtunk javítani és ezúttal ez meg is bosszulta önmagát. A mutatott játékkal elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem. Az hogy jobban játszottunk mint a legutóbb mérkőzésen erőt kell hogy adjon a csapatnak. Hétvégén Brassót fogadjuk a bajnokságban. Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Mindent megteszünk a siker érdekében." – nyilatkozta Székely János lapunknak a mérkőzés lefújását követően.

Román Kupa, 1. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina – Jászvárosi CS Navobi 0–1 (0–0)
Gólszerző: Foia (87.)