Ki fogja megbocsátani Székelyudvarhely bűneit?

Nagyra értékelem a pszichológusokat, de a bűnt nem tudják megbocsátani – mondta Tamás Barna plébános a vele készült interjúban.

Akkor ez lehet a katolikus egyház unique selling pointja, jegyeztem meg magamban röhögve. 

De közben egy-két könnycseppet is elmorzsoltam, hiszen ez a beszélgetés egy sorozat részét képezi, ahol azt nézzük meg, hogy mit nyújtanak ma az egyházak a fiataloknak, és tisztában voltam azzal, hogy mennyire veszélyes egy ilyen mondatot – kritikátlanul – az online térbe kiengedni.

Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy ha kiszerkesztem ezt a mondatot – és még párat a beszélgetésből –, akkor úgy fog kinézni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és tovább fújom a számomra szimpatikus buborékot, miközben a valóság felvágja az ereit, csak hogy megmutassa, hogy ő is feláldozza az életét, ha a körülmények úgy kívánják.

*

A bűn emlegetésére amúgy is kinyílik a bicska a zsebemben. 

Reformátusnak kereszteltek. Elég sok időmbe telt, amíg – elméletileg – sikerült kibújnom az eredeti bűn szorításából. Kellett hozzá egy államvizsga és egy mesteri dolgozat. Mindkettőt bűntörténetből írtam.

Akkor olvastam el Tengelyi Lászlónak A bűn mint sorsesemény című könyvét, amelyiknek az egyik legütősebb mondata az volt, hogy a bűn olyan múlt, amelyik soha nem volt jelen.

Igen. Elsőre nyakatekertnek hangzik. De hadd meséljek el egy történetet.

*

A Keresztúri tejgyárnak dolgoztam marketing tanácsadóként. Látszólag semmilyen különösebb ok nélkül egyszer csak elkezdtek penészedni a raktárban a sajtok.

Amikor megnéztük, hogy mi változott, ami ezt okozhatta, akkor semmit sem találtunk. Csak annyi történt, hogy egy kapust elbocsátottak és helyette sms-es sorompós beléptetés lett.

Egy sorompó miatt mégsem penészedhetnek a sajtok – gondoltuk –, aztán kiderült, hogy mégiscsak a sorompó lesz a bűnbak.

Hiszen, míg a portás – bár nem ez volt az alapvető feladata – éjjel néha kiszellőztette azt a termet, ahol a sajtokat érlelték –, addig a sorompó erre nem volt képes.

Most már érthető, hogy miről beszél Tengelyi?

*

Ha nem, akkor el tudom mondani sokkal szakszerűbben – és unalmasabban – is. 

A hagyományos etikai gondolkodásban a rossz általában a jó hiányaként vagy egy meglévő törvény áthágásaként értelmezhető. Ezzel szemben a sorsesemény, mint bűn azt jelenti, hogy a bűnös tett nem volt előrelátható, bejósolható, vagy magyarázható a korábbi okok, motivációk vagy morális kategóriák segítségével.

A bűnös tett nem illeszkedik be a meglévő valóság értelmes összefüggéseibe.

Éppen ezért a bűn, mint sorsesemény szorosan kapcsolódik az áldozat tapasztalatához. Az áldozat számára a bűn egy olyan pusztító esemény, amely annyira felfoghatatlan, hogy elmondhatatlan, a lét és a jelentés alapjait rendíti meg.

*

Ok. De mi köze van a Keresztúri tejgyár sorompójának Székelyudvarhely bűneihez? És egyáltalán miért lenne bűnös város Székelyudvarhely? – kérdezheted felháborodottan.

Rögtön válaszolok, csak előbb nézzük meg együtt az alábbi videót:

A felvétel a KözTér napokon készült, a „Merre tovább Udvarhely?” című beszélgetésen, ahol Antal Lóránt szenátor és Szakács-Paál István polgármester osztották meg a gondolataikat. Elméletileg.

Gyakorlatilag sokkal inkább volt az az érzésem, hogy a kissé elégedetlen apuka kikérdezi a kisfiát, hogy milyen volt az első nap az iskolában, és a kisfiú megszeppenve de bátran elmeséli, hogy az előtte lévő évfolyamból valaki sajnos kitépett pár lapot az olvasókönyvéből, ezért kicsit nehezen indult a nap, de most már szinte biztosan tudja, hogy mi az, amit nem tud.

*

Bocs, hogy ilyen szemétkedő érzéseim vannak. De most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy: