Két lakásba törhetett be egy udvarhelyi

A gyanú szerint két csíkszéki otthonból is lopni akart, 24 órára őrizetbe vették.

Két lakásban járhatott illetéktelenül a gyanúsított. Illusztráció

A gyanú szerint két csíkszéki otthonból is lopni akart, 24 órára őrizetbe vették.

Két helyre tört be, egy lakásból lophatott a 24 éves, székelyudvarhelyi C. E. Csíkszentsimonban hétfő délután.

A rendőrséget október 10-én délután három óra körül értesítette a 39 éves csíkszentsimoni B. L. arról, hogy aznap reggel, amíg ő munkában volt, ismeretlen elkövetők behatoltak a lakásába, és elvittek két mobiltelefont meg egy táblagépet, mintegy 2500 lej értékben.

Egy órával később a szintén helybéli, 49 éves J. T. szólt a hatóságoknak arról, hogy korábban, amíg nem tartózkodott otthon, ismeretlenek felforgatták a lakását, de nem vittek el semmit.

A rendőrség rövidesen azonosította a gyanúsítottat, a büntetett előéletű, 24 éves C. E.-t Székelyudvarhelyről. A feltételezett elkövetőt 24 órára őrizetbe vették, és kéri előzetes letartóztatásba helyezését minősített lopás és lopási szándék gyanúja miatt.