Két előadóestet is tart a Filharmónia
Szülővárosában hegedül ifj. Zerkula György kedden, de pénteken egy zongorakoncertet is meghallgathatunk.

Szülővárosában hegedül ifj. Zerkula György kedden, de pénteken egy zongorakoncertet is meghallgathatunk.
A sepsiszentgyörgyi Szőcs Botond zongorista április 8-án, pénteken 18 órától lép fel a polgármesteri hivatal Szent István termében, műsoron Robert Schumann, Liszt Ferenc és Frederik Chopin művei lesznek. Szőcs Botond a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte tanulmányait, jelenleg a brassói Transilvania Egyetem zongora szakának másodéves hallgatója. Számos országos és nemzetközi versenyen vett részt, ahol tíz első helyezést ért el, sok koncertet adott már Brassóban, Székelyudvarhelyen, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen és Bukarestben.
Április 12-én, kedden 18 órától újabb előadóest lesz ugyanazon a helyszínen: fellép a székelyudvarhelyi származású ifj. Zerkula György hegedűs, Horváth Edit és Horváth Zoltán zongoristák kíséretében.
Zerkula György 1986-ban született Székelyudvarhelyen, zenei képzését hatévesen kezdte a város zeneiskolájában, Nemes István tanítványaként. Már kisgyerekként sikeresen szerepelt különböző országos versenyeken. 2002-től a budapesti Bartók Béla Zenekonzervatóriumban tanult, majd a Conservatoire de Lausanne site Fribourg-ban, Svájcban folytatja, ahol kitüntetéssel szerezte meg a tanári diplomát.
Zerkula György rendszeresen ad koncerteket, szonátaesteket, kamaraesteket Erdélyben, Magyarországon és Svájcban, jelenleg a berni szimfonikus zenekar első hegedűse.
Az előadóest műsora:
César Franck (1822-1890): A-dúr szonáta hegedűre és zongorára, op.120 (1886)
Allegro ben Moderato, Allegro, Recitative-Fantasia, Allegretto poco mosso
Fritz Kreisler (1875-1962): Praeludium és Allegro
Pjotr Ijics Csajkovszkij (1840-1893): Melankólikus szerenád op.26
Johannes Brahms (1833-1897): Scherzo Allegro
Henryk Wieniawski (1835-1880): Legenda, op.17
Maurice Ravel (1875-1937): Tzigane