Keresztúron nézheted meg a csíkiakat

Egy Müller Péter-komédiát ad elő a Csíki Játékszín szombaton – a darabot sok-sok olasz színház mutatta be egykor.

szemenszedett

Egy Müller Péter-komédiát ad elő a Csíki Játékszín szombaton – a darabot sok-sok olasz színház mutatta be egykor.

A Csíki Játékszín december 3-án, szombaton 19 órától Székelykeresztúron, a Művelődési Házban játssza Müller Péter Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiáját Parászka Miklós rendezésében. Jegyek ára az előadásra 15 lejbe kerül, amit elővételben lehet megvásárolni a művelődési ház munkatársaitól.

A drámát először 1966-ban láthatta a közönség budapesti ősbemutatóján, a Madách Kamaraszínházbeli produkció, a szerző bevallása szerint, csak a dráma jelentősen cenzúrázott verzióját vihette színre. 1978-1980 között olaszországi sikerszéria következett, a Szemenszedett igazságot harmincnégy olasz színház mutatta be két év leforgása alatt és ezzel egyidőben Argentínában és Bolíviában is műsorra tűzték. A bohózat műfaji kellékeit felvonultató darab abszurdba hajló, tragikomikus történetre épül, melynek alapötletét a szerző François Gayot de Pitaval világhírű bűneset-gyűjteményéből merítette.

A csíki színészek közül olyanokat láthatunk a darabban, mint Puskás László, Keresztes Szabolcs, Kozma Attila, Giacomello Roberto, Fülöp Zoltán, Lőrincz András Ernő, Szabó Enikő vagy Zsigmond Éva Beáta.