Kell-e félni 2026-ban, vagy nem kell félni?

Európa készül a háborúra. Mit jelent ez nekünk?

Kezdjük itthon. Az igazán nagy dolgokat jó eséllyel kizárhatjuk. Az oroszok idén sem jutnak túl Ukrajnán. Különösen nagy gazdasági válság nem lesz. Lényegében minden megy úgy, ahogy eddig. Háború itt, legalábbis nálunk a szárazföldön, nem lesz. Bár nagyon divatos mostanában szüntelenül Európa gyengeségéről beszélni, valójában még mindig egy erős és gazdag kontinensen élünk. 

Keleten olyan rendíthetetlen országok vannak, mint Finnország és Lengyelország. 

A finnek eddig is 900 ezer embert tudtak mozgósítani nagyon rövid idő alatt, az Euronews arról ír, hogy 2031-ig egymillióra emelik a létszámot. Viszonyításképpen Putyin 700 ezer körülire tette az összes Ukrajnában harcoló orosz katona számát az éves sajtótájékoztatóján.

Csakhogy míg a finnek a legkorszerűbb fegyverekkel állnak bevetésre, az oroszok alatt újra kezdenek megjelenni a lovak. Végül is, a tűz ló éve lesz a kínai naptár szerint. És bár a Portfólió a Kommerszant nyomán valamiféle nagy taktikai okosságként jeleníti meg, azért jó eséllyel ez – legalábbis a hadviselésben – nem lesz világtrend. 

Lengyelország kapcsán meg már 2023-ban azt írta a Világgazdaság, hogy „szép csendben Európa legütőképesebb hadseregét építi fel”, azóta csak folyamatosan nőtt a beruházás, lassan a költségvetés 5 százalékát is eléri. A felszereltség mellett a lengyelek, a finnekhez és a balti országokhoz hasonlóan, elszántságban is kiemelkedőek. 

Ahogy nyugaton és északon is elszánt országok vannak. 

A kis Dánia a katonai óriás Egyesült Államokkal szemben is hajlandó megvédeni magát, és mások is a sarkukra álltak – az északi országok jellemzően összetartanak, és – az orosz propaganda által festett képpel ellentétben – nagyon is készen állnak. 

Például a svéd lakosok 2018-ban és 2024-ben is kaptak a háborúra felkészítő pamfletet, írja a Telex. Bár a magyarországi és emiatt az erdélyi közvélemény is szereti ezt úgy értelmezni, hogy a háború növekvő közelségét jelzi, valójában épp az a lényege az ilyen felkészülésnek, hogy megelőzze a háborút. Ha az ellenség tisztában van vele, hogy a teljes lakosság készen áll megvédeni magát és ellenálló, akkor kevésbé hajlamos megkockáztatni egy támadást.

Ilyen szomszédokkal Románia is nyugodtan alhat. A NATO egyre híguló védelmi ígérete mellett az EU-nak is van saját egyezménye a közös védelemre. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 42. cikkének 7. bekezdése igazából még erősebb is a NATO ötödik cikkelyénél, mivel az nem szabja meg, hogy milyen módon kell egymást segíteni: akár egy jókívánságot is jelenthet.

Ehhez képest az EUSZ 42. cikk hetedik bekezdése így szól: „(7) A tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam – az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban – köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni ennek az államnak. Ez nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét.”

Szóval bármennyi rossz hír is érkezzen, bármennyit is riogasson a Fidesz kampánya minden rosszal, azért háború itt nálunk nem lesz idén.

Választ az orosz!

És ha már szóba került a Fidesz. Hacsak nem következik be valamiféle előreláthatatlan gazdasági vagy pénzügyi krach idén, akkor a legnagyobb esemény az öreg kontinensen néhány választás lesz – vagy leginkább csak egy. 

Ugyan lesznek parlamenti választások Oroszországban, de igazán minek. Ugyanúgy borítékolható a kimenetel, mint a 2024-es elnökválasztásokon. Hadd idézzek az EPP 2024. márciusi nyilatkozatából: „A 21. században, az orosz birodalom helyreállításának korszakában Putyin valamiért választásokat akar szimulálni, amellett, hogy addig maradjon hatalmon, ameddig csak akar – teszi hozzá Andrius Kubilius európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament Oroszországgal foglalkozó vezető képviselője".

A magyar választásoknak viszont van tétjük. 

Bár Európa szintjén nem olyan jelentős az ország, de a kínaiaknak, oroszoknak és újonnan az amerikaiaknak folyton behódoló, Európával mindenáron szembemenő „szuverenista” Orbán sorsa, és a választások lefolyása amolyan előszele lehet annak, ami máshol is bekövetkezhet Európában.

Ukrajna és Oroszország kapcsán pedig a múltkori cikkben fejtettük ki, hogy miért nem látszik egyelőre a változás lehetősége. Illetve az oroszok Kupjanszkon nem képesek túljutni, nemhogy bárhol a román vagy magyar határ közelébe kerülnének.

Mint az utóbbi évtizedekben oly gyakran, 

a Közel-Kelet most is eléggé forró zóna. 

Szíria, hosszú idő után, stabilizálódni igyekszik, de nagy kérdés marad, hogy ez mennyire vesz demokratikus vagy diktatórikus irányt. 

Délebbre Izrael–Gáza ügye, Trump nagyotmondásai ellenére, megoldatlan. Gáza romokban, milliók sorsa függőben és a katasztrófa szélén. Izrael is választásokat fog tartani, és Netanjáhúval szemben eddig is elég nagy volt az elégedetlenség, ezután sem fog csökkenni. 

Kiútnak láthatja a problémáiból a konfliktus fenntartását, vagy akár növelését, hisz eddig is azt csinálta. Ráadásul Szíria és Irán ellen eddig is végrehajtott kisebb csapásokat. Iránban kemény forrongások vannak, a rezsim saját adatai szerint 3000 embert ölhetett meg, független becslések, a Guardian szerint, akár egy Udvarhelynyi, 33 ezres számot is megneveztek. A Trump által ígért segítség egyelőre sehol. 

Afrika: orosz befolyás, háború, éhezés

Afrika egy hatalmas, komplex kontinens, de jellemzően alig tudunk valamit róla. 

Egyik tényező sem fog sokat változni. A Száhel-övezet, a Szaharától délre elterülő félszáraz régió az egyik legforróbb zóna a konfliktusok szempontjából.

Csak Szudánban milliókat érint a háború és a vele járó éhínség (az ENSZ 20-21 millióra teszi ezeket a számokat, külön-külön). Bár Afrika sok része nagyon gyorsan fejlődik, de nem igazán várható, hogy ezek a társadalmi kihívások csökkenjenek. A klímaváltozás okozta vízhiány és szárazságok az a típusú probléma, amit nagyon sok pénz sem tudna teljesen eltüntetni – és persze nem áll rendelkezésre nagyon sok pénz.

Míg Európa (főleg Franciaország) befolyása és rendfenntartó tevékenységei csökkentek, addig az oroszoké nőtt. Egy időben az Ukrajnából is ismert Wagner zsoldoscsoport harcolt, a dzsihadisták ellen, de az orosz vezetés kivonta őket és helyettük a közvetlenül az orosz védelmi minisztérium által irányított Africa Corpsot vetették be. Ha valamiért a második világháború jutott az olvasó eszébe, annak jó oka van. 

A szigorúbb kontroll mellett a kivonás oka a Wagner által elkövetett atrocitások listája is. Többek között a BBC számolt be a Maliban feljegyzett tapasztalatokról – az oroszok nem csak a dzsihadisták ellen harcoltak, a lakosságot is terrorizálták. Várhatóan az új orosz csapatok sem fognak jobban viselkedni, ami csak még több erőszakhoz fog vezetni a térségben, stabilizálás helyett, sőt, még segítheti a dzsihadizmus terjedését.

Ázsia és Ausztrália

2025 Délkelet-Ázsiában a Z generáció tüntetéseinek éve volt, Indonéziától a Fülöp-szigeteken, Bangladesen át Nepálig. Ezeknek a kiváltó okai – a szegénység, a korrupció és a munkanélküliség – nem tűntek el, úgyhogy idén még várhatóan lesznek mozgások.

Az örmény-azeri és a thai-kambodzsai konfliktusok, bár Trump azokat is megoldottnak nyilvánította, puskaporos hordók maradnak.

Mint mindig, a legnagyobb kérdés Kína marad. 

Kína a kezdetektől a magáénak tartja Tajvant, az ötvenes években kétszer is bombázott közeli szigeteket. Akkor az amerikai katonai jelenlét meggyőzte Pekinget, hogy nem érdemes tovább menni ezen az úton. 

Viszont Kína az utóbbi években rohamléptekkel fejleszti a haderejét, ráadásul Trump kaotikus kormányzása, a szövetségeseinek elidegenítése és a „tranzakcionális külpolitikája” (magyarul: le lehet fizetni bármikor) – szóval ezek a tényezők együtt akár lehetőséget is teremthetnek Hszi Csin-ping fejében a támadáshoz. 

Egyelőre azért nem úgy tűnik, hogy ez lenne a kínai vezetés fő célja, gazdaságilag katasztrofális lenne a lépés, ráadásul Kína népessége már ma csökken, nagyon nehéz lenne a két szülő és négy nagyszülő egyetlen unokáját feláldozni, és ezt ezerszámra ismételni. Tajvan megszállása ugyanis kimondottan nehéz, se a földrajz, se a szokásos időjárás nem segít, nem is beszélve a korszerű tajvani védelemről. Úgyhogy nagy valószínűséggel nem lesz ilyen krízis – bár az oroszok 2022-es inváziója előtt hasonló volt az ő esetükben is a helyzet, és mégis úgy döntött Putyin, ahogy döntött. Sosem tudhatjuk, mi jár egy ilyen diktátor fejében, és azt sem, hogy milyen kozmetikázott információkkal traktálják őket az alattvalók.

De egyelőre nem néz ki úgy, hogy a kínai vezetés eltérne az eddigi úttól, ami a gazdaság mindenekfeletti fejlesztése volt.

És ha nagyon akar területet szerezni, Szibéria egyre könnyebb préda lehet, és még lőni sem kell hozzá, gazdasági eszközökkel lehet jobb belátásra bírni az egyre inkább függő és alávetett helyzetbe kerülő oroszokat. 

Nem friss ötlet ez, 2021-ben a Portfólió elmélkedett ezen, a hidegháború alatt a szovjetek és a kínaiak lőttek egymásra emiatt, és mostanság az ukrán hírszerzés melegítette fel a témát. Persze okkal, de az igaz, hogy a térség erőforrásai mellett a kínaiak azt sem felejtették el soha, hogy hatalmas területeket vettek el tőlük az oroszok.

Dél-Amerika és a Karib-térség

Az utóbbi időben nem történtek különösen erőszakos vagy radikális változások a kontinensen. Az argentin Javier Milei megválasztása például rögtön nem tűnik túl radikálisnak, ha a hidegháború alatti puccsokra gondolunk. Az utókor dolga lesz megítélni, hogy ennek a nyugodt időszaknak véget vetett-e Trump idén januárban. Egyelőre nem világos, hogy mi lesz ezután. 

Lehet, hogy lényegében minden megy ugyanúgy tovább, csak más diktátor neve alatt, és az amerikaiakkal osztozkodó üzleti felállásban – jobb megnevezés híján. De az is lehet, hogy ez pusztán az első lépés egy szélesebb destabilizálási hullámban. Trump már most megfenyegette a kolumbiai elnököt, amint a Telex is beszámolt róla. A kubai vezetés régóta a Trump körüli emberek begyében van, főleg Marco Rubioéban. Mexikó is, de ennyire ne másszunk még át Észak-Amerikára, elég vétek az, hogy ide soroltam a Karib-térséget.

Az Egyesült Államok adminisztrációja eléggé érdekeltnek néz ki abban, hogy a kontinens politikájába beleszóljon, kérdés már csak az, hogy ez csak pénzbeli támogatást jelent, mint Argentína esetében, vagy fegyveres beavatkozást is, mint Venezuelában. 

Érdekes, hogy az országok szuverenitása már nem annyira fontos Trumpéknak, ha a demokratikusan megválasztott latin-amerikai baloldali kormányokról van szó. 

Észak-Amerika: vannak itt még mások az Egyesült Államokon kívül?

Mexikó az egyik olyan ország, amelyet elég korán elkezdett fenyegetni​​ Trump, például az Index írt 2025 áprilisában a dróncsapással fenyegetésről. 

A hivatalos indoklás a drogkartellek elleni harc volt, de ezt a műsort láttuk már Venezuela esetében. Mára ez az indok teljességgel eltűnt, és csak a venezuelaiak vagyonának elsajátítása maradt. Mit mondjunk? Legalább őszinte. 

Mexikó, a hatalmas gazdasági kitettsége miatt, kénytelen lesz egyensúlyozni Trump békítése és a nemzeti szuverenitás között. Mexikóban sem túl népszerű gondolat, hogy az amerikaiak mondják meg, hogyan kellene élni, és az elnök, Claudia Sheinbaum Pardo sem szeretne gyengének látszani a szavazói előtt.

Kanada, 

akárcsak a grönlandiak, a legkevésbé sincs elragadtatva az elcsatolás fenyegetésétől – ez az őrület is korán kezdődött, itt a Euronews tavaly májusi cikke a témában. 

Április végén Mark Carney pártja eleve azért nyert, mert a kanadaiak megundorodtak Trump fenyegetéseitől, és az addig biztonságos előnyt élvező konzervatív Pierre Poilievre számai bezuhantak. Carney Davos-i beszéde, itt olvasható a HVG publikálásában magyarul, egy korszak lezárását jelzi.

Az amerikaiak maguk adták fel az eddigi világelső, jelentősen nekik kedvező szerepüket. A fenyegetésekkel számolva a kanadaiak igyekeznek csökkenteni az amerikaiak iránti hatalmas gazdasági kitettségüket, és igyekeznek új kereskedelmi egyezményeket nyitni szerte a világban – akárcsak Európa.

És végül az Egyesült Államok: 

tavaly az USA lett a gazdasági és politikai instabilitás egyik fő exportőre a világban. Az amerikaiak igyekeznek minden szövetségest felbosszantani, és minden ellenségnek hízelegni – utóbbinak ékes példája Putyin vörös szőnyeges alaszkai fogadtatása, aminek végül semmi hozadéka nem volt azon kívül, hogy Amerika megalázta magát egy jóval gyengébb ország előtt.

Az idei év egyik legfontosabb – legalábbis a betervezettek közül – eseménye a novemberi időközi választások, amelyek eldöntik majd, hogy a republikánusok, élükön Trumppal, mennyi felhatalmazást kapnak az eddigiek folytatására. 

Tekintve, hogy ez még nagyon messze van, nagyon sok minden történhet addig. Egy rózsaszín, mézes-mázos világban a demokraták simán nagyot nyernek, a hatalom egyensúlyba kerül, és a következő választásokra a republikánusok jobb programmal jönnek. 

De én nagyon kétlem, hogy a republikánusok és szövetségeseik azért cserélték lojalistákra a Legfelsőbb Bíróságot, azért adtak ennyi hatalmat az elnöknek, azért vásárolják fel a hagyományos és az új médiát (pl.TikTok) és azért vágtak bele népszerűtlen intézkedésekbe, mert azt tervezik, hogy majd szépen elveszítik a választásokat. Nem ez a terv. 

Persze egyik dolog a terv, és másik dolog a kompetens kivitelezés. Az elmúlt hetek minnesotai eseményei nem azt mutatják, hogy kivitelezésben jó lenne a Trump-adminisztráció. Közben meglepően gyorsan élik fel a kezdeti politikai tőkéjüket is.

De választásokat nyerni nem csak jó kormányzással lehet, háborúk indítása vagy azzal való riogatás, külső és belső ellenségképzés, a média és a gazdasági élet leuralása mind-mind jól ismert, régi trükk, és elvezethet a megfelelő kimenetelhez. Vagy akár a szavazáshoz használt gépek kezelőcégének a felvásárlása is hasznos lehet, amint a CNN beszámol a híres-hírhedt Dominion cég felvásárlásáról, 2025 októberében, amely így republikánus kézre került.

Tehát röviden: 

bár sok a kockázat idén, de azért várhatóan nem lesz túl radikális eltérés attól az úttól, ami 2025-ben kezdődött, beleértve a jót és a rosszat is. 

Gazdaságilag elég stabilnak ígérkezik az év: az IMF még emelt is a 3,1 százalékról 3,3-ra, az ENDSZ konzervatívabb, és 2,6 százalékra számít.

2025 azt bizonyította be, hogy Trump vámos fenyegetései nem érintették annyira a világgazdaságot, ráadásul most már nagyrészt be is árazták, illetve az ellátási láncok alkalmazkodnak is az új realitáshoz. És azzal, hogy Európa az amerikai függést lecseréli jobb kapcsolatokra dinamikusabb gazdaságokkal (mint például India), hosszabb távra alapozza meg a nagyobb függetlenséget és a gazdasági növekedést.