Karácsonyváró koncerteket tart a Filharmónia
A karácsony előtti péntekeken énekelni fognak a debreceni vendégek, illetve az udvarhelyi tanárok és tanítványaik.

A karácsony előtti péntekeken énekelni fognak a debreceni vendégek, illetve az udvarhelyi tanárok és tanítványaik.
A Karácsonyváró hangverseny a ferences templomban lesz december 16-án, pénteken 19 órakor – a Voce Vita énekegyüttes fog fellépni, az együttes a debreceni Kodály-kórus tagjaiból álló vokális formáció.
Az a cappella vokál-kvartett 2008-ban alakult, a madrigáloktól kezdődően a jazz és swing műfajon át a könnyűzenei átiratokig terjedő repertoárjával ígér könnyed, ugyanakkor felemelő szórakozást.
Egy hét múlva, december 23-án, pénteken 18 órától a városháza Szent István-termében Karácsonyi kamaraestet tart a Filharmónia, amelyen a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola tanárai és diákjai lépnek fel: András Ildikó (ének), Toró Árpád (ének), Veress Viktória (hegedű) és tanítványaik, illetve zongorán közreműködik Fehér Izabella és Demeter Csaba.