Kalandjaim az új elektronikus személyivel
Avagy hogyan bizonyítja be egy plasztikkártya, hogy a rendszer még nem digitális.
Jó dolog, ez az új elektronikus személyi igazolvány, de még nem állunk rá készen, és a fejlődés nem igazán néz vissza, hogy tartjuk-e vele a lépést.
A tavaly ért a felismerés, hogy 18 éves koromban a személyimet nem tíz, hanem csak nyolc évre állították ki, ami két évvel épp kevesebb annál, mint amilyen gyakran ilyen ügyeket szeretek intézni.
Aztán jött a következő információ: időpontot kell kérni (Szentegyházára tartozom én, nyolc éve még nem kellett foglalni), és a következő: valaki „be kell fogadjon” – az utóbbi valószínűleg nem új, az otthonod tulajdonosának egy aláírás erejéig meg kell jelenni, hogy igazolja, lakhatsz az ő nevén szereplő ingatlanban. Az időpontfoglalást, percek alatt elintézheted, csak figyelj, hogy a rendszer kéri, hogy fél órán belül igazold vissza a helyedet e-mailben. Én nem figyeltem.
Légyszi, ne kérdezz!
Innen tovább már szinte a szokásos módon ment minden, adatok, fénykép és a többi. Ami új volt, hogy ujjlenyomatot és digitális aláírást is kértek.
Az irat alig több, mint egy hét alatt el is készült. Mehettem átvenni – itt ért az első felkiáltó jel, hogy még nagyon nem áll erre készen senki. A személyi nyilvántartó irodában a hölgyeket másodjára is – az első alkalommal a véletlenre fogtam – lefőve kaptam, mint a kávét. Nehéz használni az új rendszert, ahhoz, hogy kiadjanak egy új dokumentumot teljesen újra kell indítani a gépet, és ki is kell húzni mindent. „Gondolhatod, mi volt addig, míg erre rájöttünk” – mondja az ott dolgozó nő.
Míg a gép elindult, megkért, találjak ki két számkódot, egy négy és egy hat jegyűt, és jól jegyezzem meg őket, mert kelleni fognak az igazolványhoz ezután – ez volt a következő meglepi. Mi lesz akkor, ha elfelejtem? – kérdeztem. „Nem tudom” – jött a válasz. Hogy érthetőbb legyen: akár egy közösségi média profil létrehozásánál jelszavakat kell megadni, csak itt kettőt is és mindkettő csak számokból állhat. Később majd rájöttem, mire lesznek jók ezek, de akkor és ott nem tudták megmondani a szükségességük okát, sem azt, hogy mi történik, ha elfelejtem őket.
Miután újraindult a rendszerűk és aktiválták az általam megadott PIN-kódokkal a buletinem, mehettem vele a dolgomra.
Új személyi? Jaj ne!
A következő programom a bankban volt, hiszen alig járt le a személyim, a bankom applikációja azonnal jelezte, ha nem iparkodok adatot frissíteni, nem fogok hozzáférni a számlámhoz.
Előbb Keresztúron próbálkoztam, ahol sűrűn kérték a bocsánatot, mert nem tudnak segíteni. Az új igazolványokra nincs ráírva a lakcím, amit természetesen minden hivatalos ügyintézésnél kérnek. Ott az irodavezető épp szabadságon volt, és csak neki van jogosultsága ilyen jellegű információkat, mint a lakcímed, lekérni a rendszerből. Fasza.
Udvarhelyen már összejött, volt aki lekérje az adataim, amiket aztán egy kinyomtatott képernyőfotóról használták. Itt sem igazán tudják, hogyan kellene kezelniük ezt a dolgot. A bankban a hölgy elárulta, hogy alapvetően a személyi igazolvány cseréjével járó adatfrissítést az applikációban egy fotóval meg lehetne oldani, de az új személyit nem ismeri fel a rendszerük – most nem tudom, merjek-e a Revolutnál nekifogni ennek a folyamatnak, ők készen áll-e erre a csudijó újdonságra.
A következő kalandom a közjegyzőnél ért – egyébként már minden hasonló ügyintézést úgy kezdek: új buletinem van. Nem örültek nekem annyira itt sem, annyi szerencsém volt, hogy előző nap egy ügyfél felvilágosította őket a személyikhez tartozó applikációról, amivel le lehet kérni a lakcímet. Az már más kérdés, hogy ketten sem jöttünk rá, hogyan kell használni, és a végén a régi, érvénytelenített igazolványommal készítették el az igényelt dokumentumot – jó tanács ugyanitt, tartsd meg és legyen nálad a régi buletined, sosem lehet tudni, mire lesz jó.
Módszer önmagadhoz
Aztán otthon, a magam csendjében kitanulmányoztam, amit a kedves hölgyek a nyilvántartó irodában elfelejtettek (vagy nem tudtak) elmondani.
Van egy RO CEI Reader nevű app, itt vagy itt eléred. Miután letöltöd, két számsort fog kérni tőled. Az egyik a CAN, ez az igazolvány jobb alsó sarkában lévő hatjegyű szám. Utána azt a négyjegyű PIN-t kéri, amit nem szabad ugye elfelejteni, mert nem tudni, akkor mi lesz veled. Ha ezt is beírtad, nyomj rá arra, hogy Pregătiți citirea NFC, és ahol sejted a telefonod NFC-olvasóját, érintsd hozzá a személyidben lévő chiphez. Ne add fel, egy idő után csak leolvassa valahogy.
Ha sikerült, kiadja minden adatodat, köztük a lakcímedet.
Magas, mint lónak az ábécé
Biztos már benned a kérdés, hogy akkor mire kellett a hatjegyű kód, ha a CAN és a PIN kell ehhez a művelethez? Az, kérlek, egy elektronikus aláírásként szolgál – és itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a fentieknél is jobban jelzi, hogy még nem állunk készen erre a technológiai magasugrásra.
Ugyanis az elektronikus személyi mögötti elgondolás szuper, sokkal jobban védve vannak a személyes adataid, mint korábban, praktikus kis kártya, és appon keresztül könnyen hozzá is férsz. A lakcímváltoztatás miatt nem kell flotantot ragasztatni az igazolvány hátára, lakcímváltásnál cserélgetni azt. Elég lesz bemenni a legközelebbi nyilvántartóba, és könnyedén aktualizálják a címed.
A fejlődés kárvallotjai
De mi lesz az idősekkel, vagy azokkal az emberekkel, akiknek az is nehézséget okoz, hogy kétszer ugyanabba a közösségi média profilba be tudjanak jelentkezni? „Jobb esetben” nem férnek hozzá a saját adataikhoz, és minden ügyintézés egy külön tortúra lesz.
A rosszabb eset, hogy még könnyebben fogják majd átverni a kiszolgáltatott réteget. Gondolj csak arra, hogy az egészségügyi kártyádra fel van írva a kódja, vagy hogy a néni a bankautómata előtt kiveszi a ficujkát a tárcájából, mert azon van a jelszava.
Gyakorlatilag ez a két számsor, ha illetéktelen kézbe kerül, a nevedben szinte bármit megtehetnek, hiszen hozzáférhetnek az adataidhoz és az elektronikus aláírásodhoz is.
Egyelőre nem tudok jobbat tanácsolni, mint hogy amíg nem muszáj, ne cseréltesd ki a személyid, hátha legalább a különböző intézmények felkészültebbek lesznek idővel.
Ha kénytelen vagy cserélni, nagyon vigyázz az adataidra, biztonságos helyre jegyezd fel a kódokat, ha nem vagy biztos benne, hogy meg bírod jegyezni. És segíts ebben nagyszüleidnek, idősebb szeretteidnek, mert a fejlődés nem szokott megállni és hátranézni, hogy tudjuk-e tartani a lépést.