Jutalmazzák a hűséges bérleteseket

Értékes jutalmat nyerhet az, aki október 19-ig felnőtt bérletet vásárol a Tomcsa Sándor Színház 2012/2013-as évadjának előadásaira.

Művelődési Ház

Értékes jutalmat nyerhet az, aki október 19-ig felnőtt bérletet vásárol a Tomcsa Sándor Színház 2012/2013-as évadjának előadásaira.

Akárcsak tavaly, a Tomcsa Sándor Színház ebben az évadban is megjutalmazza hűséges közönségét.

Aki október 19-ig kiváltja színházbérletét, részt vehet a sorsoláson, amelyet az e hónap végén sorra kerülő dráMA5 Kortárs Színházi Találkozó alkalmával ejtenek meg.

Érdemes szerencsét próbálni, mert akit Fortuna kegyeibe fogad, az egy két személyre szóló két éjszakás, félpanziós pihenőhétvégét tölthet el Torockón, a Dr. Demeter Béla Vendégházban.

A Gondűző Étterem, a Gizi Csárda és a Küküllő Szálloda jóvoltából egy szerencsés bérletes két főre szóló gyertyafényes vacsorát költhet el, de azok sem járnak rosszul, akik gazdái lesznek az öt az értékes könyvjutalom egyikének.