Jól kereső művész lett egy román szamár külföldön
Akár száz fontot is elkérnek azért a festményért, melyet egy román szamár fest Nagy-Britanniában.

Akár száz fontot is elkérnek azért a festményért, melyet egy román szamár fest Nagy-Britanniában.
Az internetnek köszönhetően a patás hamar ismertté vált, ezzel is magyarázható a nem éppen alacsony ár.
A Romániából elszármazott négylábú szájában ecsettel akár tíz perc alatt is megalkotja művét. Színhasználata nem finomkodó, hanem meglehetősen erős. Arról nem szól a fáma, hogy a színeket is ő keveri-e ki, és ő mártogatja-e bele az ecsetet a festékbe, a lényeg: ha ecsetet kaphat a szájába, nincs megállás.
Patty a bristoli HorseWorld Visitor Centre-ben él. Egy szép napon meglátta, hogy idomítója festeget, és rögtön ki akarta próbálni ő is. Úgyhogy megkapta a szükséges felszerelést, és három hét alatt megtanult festeni.
A nyolc éves szamarat egy másik patással együtt 2005-ben mentették meg, miután Romániából a britekhez került.
uh.ro/manna.ro