Januártól olcsóbb lesz a fűtésszámla

Reklámfelület a buszokon, elkészült utca, a VSK számlájára gyűlő szponzorpénz – így zárta a novembert a helyi tanács.

Januártól olcsóbb lesz a fűtésszámla
Fotó: MÁTÉ EMŐKE

Továbbra sem fényes Udvarhely anyagi állapota, de csökkent a távhőszolgáltatás ára, és az idei karácsonyi vásárról is tudtunk meg részleteket – megtartotta soros havi tanácsülését Székelyudvarhely önkormányzata november 27-én, csütörtökön délelőtt.

Nem véletlenül ismerős a 27-ei dátum, hiszen ezen a napon nyílt meg a Riverside bevásárlóközpont, ami arra a napra elvitte a show-t, és az embereket is, az Orbán Balázs teremben kissé hiányos testület, a polgármesternek is hűlt helye volt. Utóbbiról biztosan tudjuk, hogy a megnyitón mondott beszédet. A kvórum is éppen hogy meglett, szóval a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt (az már más kérdés, hogy vajon a kecske szívesebben mit evett volna).

Itt is volt ám látnivaló

Szakács–Paál híján ezúttal Dávid Endre alpolgármester szólalt fel napirend előtt. Meglepődtünk. Figyeljük már egy ideje, megdöbbentően mozdulatlanul képes végigülni a tanácsüléseket, pillantáson sem ritkán kapjuk rajta.

Azt is mondta, hogy akik ismerik, tudják róla jól, hogy ritkán beszél, ő inkább a tettek embere, és ha kitátja a száját, akkor azt valami lényeges dolog miatt teszi. Az aktuális fontos ügy: