Ismersz vasszékelyeket?
Köztünk járnak, csak észre kell venni őket. Még egy hétig várják a jelöléseket a Városháza díjára.

Köztünk járnak, csak észre kell venni őket. Még egy hétig várják a jelöléseket a városháza díjára.
Idén is vasszékellyé avatna öt udvarhelyi fiatalt a polgármesteri hivatal, akik jelentős mértékben hozzájárulnak a város gazdasági, tudományos vagy kulturális életének fellendítéséhez és jó hírnevéhez – áll a székelyudvarhelyi városháza közleményében.
A jelöltek gyakorlatilag bármilyen területen tevékenykedhetnek, szóba jöhetnek közéleti személyiségek, tanárok, orvosok, építészek, civil aktivisták, sportolók vagy akár újságírók is. A lényeg az, hogy munkásságuk példamutató és értékteremtő legyen a közösség számára.
A 2016-ban alapított Vasszékely-díj egy bronz emlékplakettből és díszoklevélből áll. A díj Gálát Lajos Vas-székely elnevezésű öntöttvas plakettjének másolata, ezért is maradt rajta a „82-es Vas-székely” felirat és az 1917-es jelzés.
A díjat odaítélő bizottság tagjai: dr. Andrészek Csaba, Boros Csaba, Elekes Gyula, Tőkés Zsolt és Balázs Árpád. A vasszékelyek kilétére az ötvenhatos megemlékezés napján derül fény.
A jelöléshez egy űrlapot kell kitölteni a javasolt személy adataival és egy indoklást, hogy miért pont az illető érdemli meg a kitüntetést. Az űrlapot itt lehet kitölteni 2018. október 15-éig.
A 2017. évi díjátadásról és a nyertesekről pedig itt olvashatsz.