Ilyen volt a nemek aránya a hétvégén
Nem okoztak meglepetést a véglegesnek tekinthető eredmények.

Nem okoztak meglepetést a véglegesnek tekinthető eredmények.
Hozzávetőleg 3,8 millió állampolgár élt szavazati jogával a hétvégén, ez összesen húsz százalékos részvételt tett ki a referendumon.
Mivel nem érte el a szükséges harminc százalékos küszöböt, a népszavazás érvénytelen és a család fogalmát módosító kezdeményezést elvetik. Ebből a szempontból ugyan tárgytalan, de társadalmi szinten mégsem közömbös az igenek és nemek aránya.
98,3%-os feldolgozottsági szinten 91,6%-ot tesznek ki az igenek, 6,4% szavazott nemmel, a maradék két százalék az érvénytelen szavazatok aránya.
Abszolút számokban ez majdnem 3,5 millió igent, 240 ezer nemet és 75 ezer érvénytelen szavazatot jelent.
Az alkotmánymódosító referendum eredetileg hárommillió támogató aláírással indult útjára, tehát nem sikerült sokkal többet összehozni a hétvégén. Az érvényességhez két millióval több választóra, ebből további 1,3 millió igen szavazatra lett volna szükség.
Hargita és Kovászna megye megőrizte sereghajtó pozícióját, alig 8,50 illetve 11 százalékos részvételi aránnyal.
Reményeink szerint hamarosan megtudjuk és eláruljuk az udvarhelyi eredményeket.