Idén is lesz Falánk Csütörtök!
Idén is lesz Falánk Csütörtök! A korábbi évek hagyományait követve, a Gastropan Egyesület és a gastromedia.ro portál ebben az évben is meghirdeti a Falánk Csütörtök akciót.

A korábbi évek hagyományait követve, a Gastropan Egyesület és a gastromedia.ro portál ebben az évben is meghirdeti a Falánk Csütörtök akciót.
A kövér csütörtökhöz kapcsolódó népi hagyományokat felelevenítő, és a farsangi eszem-iszomot mértékletességre felváltó böjti időszak kezdetét, a hamvazószerda hústilalmát egy egésznapos torkoskodással feloldó eseményt március 10-én szervezik meg - tájékoztatta portálunkat közleményében Váradi János főszervező, a Gastropan Egyesület elnöke.
„Célunk továbbra is a hagyományok ápolása és a kulturált étterembejárás meghonosítása. A Falánk Csütörtök remek alkalom arra is, hogy egy kirándulással összekötve látogassunk meg eddig távoli célpontnak tartott vendéglátóhelyeket és próbáljunk ki gasztronómiai csemegéket. A kulturált étterembejárás évszázados szokásainak ápolása mindannyiunk közös ügye, vendéglősnek és vendégnek egyaránt. Várjuk azon éttermek, pizzázók, fogadók, szállodák, gyorséttermek jelentkezését, akik egyetértenek céljainkkal, és az akcióban való részvételükkel segítenek a vendéglátás népszerűsítésében" - áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A programhoz való csatlakozási szándékot a www.gastromedia.ro/falank oldalon található regisztrációs űrlap kitöltésével március 3-ig lehet jelezni. A portálon az akcióval kapcsolatos bővebb információkat és felvilágosítást is találnak az érdeklődők.
Tavaly a város tíz vendéglátó egysége kapcsolódott be a gasztronómiai rendezvénybe és több száz vendég kóstolta meg az éttermek igényes és bőséges menüjét.