Hozta a resicabányai meccset az FK, megelőzte ellenfelét

Négygólos győzelmet aratott szombaton délután Resicabányán az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó csapata, így már rájátszást érő helyen áll.

Négygólos győzelmet aratott szombaton délután Resicabányán az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó csapata, így már rájátszást érő helyen áll.

A Resicabányai Muncitorul otthonában hozta a kötelező győzelmet az FK Székelyudvarhely, így némiképp feledtette a hétközben mutatott gyenge játékát. A Péter – Szécsi, Szőcs Lóránt, Csoma Ferenc, Biró kezdőötösön kívül pályára lépett még Klein (a második félidőben ő védett), Dániel, Miklós, Kedei, Silion, Kovács és Boda. Jakab Zoltán együttese magabiztosan, a találkozót végig uralva gyújtötte be a három pontot, a hazaiak az utolsó percekben, 0-5-ös állásnál ellentámadásból tudtak szerezni egy vigaszgólt.

"Összességében jobban játszottunk, mint az ezt megelőző meccsen, ha a kötelező győzelmeket hozzuk, akkor odaérhetünk a rájátszásba. Ez a győzelem nagyobb arányú is lehetett volna, helyenként jól játszottunk, jó csapat benyomását keltettük." – mondta portálunknak Jakab Zoltán edző-klubelnök a találkozót követően.

Az FK ezzel a győzelemmel felkapaszkodott a hatodik helyre, következő mérkőzése vasárnap, március 13-án 18 órától a Jászvásári CSMS ellen lesz hazai pályán.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 20. forduló:
Resicabányai Muncitorul – FK Székelyudvarhely 1–5 (0–2 )
Az udvarhelyi gólszerzők: Biró (13., 30.), Szécsi (16., 35.), Dániel 26.)