Hogy kerültek ezek az erős nők a kápolna falaira?

Szeretjük a rejtélyeket, kincsekre bukkanni, felfedezni valamit, aminek a létezéséről még senki nem tud. De vajon észrevesszük-e a kincseket, amelyek az orrunk előtt vannak?

Az izgalmakat csak fokozza, ha a kincsvadászat versennyel párosul. A zetelaki Dr. P Boros Fortunát Középiskola nyolcadikos diákjai beneveztek az Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket című országos vetélkedőre. A verseny célja a nemzeti identitás megőrzése, erősítése, valamint a közösségen belüli szolidaritás szellemének újjáélesztése, az épített örökség védelme és népszerűsítése révén.

Így került a Barabás Olivér, Bekő Dávid, Boros Panna, Elekes Sándor, Hajdó Kata és Szabó Kinga alkotta csapat fókuszába Zetelaka legrégebbi épített öröksége, a Kisboldogasszony kápolna. Az épület méltánytalanul kevés figyelmet kap a közösség részéről, pedig a település legnagyobb ünnepének számító szeptember 8-ai búcsú is hozzá köthető.

Sebestyén István Elemér felkészítő tanár segítségével a csapat 2025 novemberében kezdte meg a kutatást, és hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű dolguk, mivel kevés könnyen hozzáférhető adat áll rendelkezésre. 

Az udvarhelyi római katolikus levéltárban és a zetelaki plébánia irattárában fellelt információk alapján sikerült kideríteni, hogy a kápolna története nagyon régi időkre nyúlik vissza, ám építésének körülményei nem ismertek. Azt azonban tudjuk, hogy 1731-ben már állt és híre is volt, hiszen tömegeket vonzott, pár évtized múlva pedig a felújításáról számolnak be.

Eredet és búcsú

A jelenleg ismert legkorábbi írásos feljegyzéseket a 18-19. századok püspöklátogatási jegyzőkönyvek tartalmazzák. Egy 1731-es jegyzőkönyv szerint „A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén a kápolnához nagy tömegben gyűlik össze a nép.” 

Ez az az ünnep, amelyet szeptember 8-án ma is megtartanak a helyiek. Olyannyira kiemelt fontosságú eleme a helyi vallásos és kulturális életnek, hogy egy szólásmondás is kapcsolódik hozzá: Kisasszony napján még a rabokat is hazaengedik Zetelakára. 

További jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a kápolnát a helyi nemes, Bándi András több ízben is támogatta, először 1760-ban írnak 10 forint összegről: „...A Boldogságos Szűz Mária kápolnának 10 forint bevétele van Bándi András úrtól, kamatra kiadatva a helyi lakosoknak…” Ezt az összeget tovább gyarapították, 1808-ban már 181 forint 50 krajcár volt az adomány.

Kiderült egy 1783-as jegyzőkönyvből, hogy a kápolna „püspöki engedéllyel, valamint Szereday Veronika nemesasszony jámbor bőkezűsége révén a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére 1772-ben lett helyreállítva. A kápolna díszes oltárral, szent ruhákkal, padokkal és egy huszonöt font súlyú, megáldott haranggal van ellátva.” 

Erre a dátumra más, a kápolna eredetével foglalkozó írások is hivatkoznak, például Léstyán Ferenc egyházi író Megszentelt kövek című könyve. Ezen kívül tudjuk azt is, hogy Erdély első (1769‒1773) és második (1853‒1858, 1869‒1870) katonai felmérésének térképein is megjelenik.

Ószövetségi nők a falon: alázat és erő

A zetelaki Kisboldogasszony-kápolna 2009-ben történő javítási munkálatai során a mészrétegek alól festett feliratok kerültek elő. A javítást végző munkások a feliratokat feltárták, és már nem is meszelték le ezeket újra – szerencsés módon a művelet viszonylag kevés kárt okozott, így a szövegek értelmezhető állapotban ma is megtekinthetők.

Tíz feliratról van szó, öt az északi és öt a déli falon. A feliratok megfejtésében Fehér János művészettörténész segített a diákoknak. Kiderült, hogy az ószövetségi nők életéből vett eseményeket állítják párhuzamba Szűz Mária életének eseményeivel. Ízelítőként itt van két felirat magyar fordítása:

Mindkét nő Mária karakterének és a hozzá kapcsolt szimbólumrendszernek a teológiai előképe. Abigailt bátor, okos és szép nőként festi le az Ószövetség, aki felelősséget vállalt férje tettéért, alázatos közvetítésével megakadályozta, hogy Dávid véres bosszút álljon az öntelt, zsugori Nábálon, majd annak halála után Dávidhoz ment feleségül. Abigail az alázat, a szolgálat és a közvetítés szimbólumaként válik Mária ószövetségi előképévé, akit az üdvösségtörténet elindítójaként tartunk számon.

Jáhel brutalitása pedig az erős nő barokk kori megjelenítéséhez kapcsolódik. Ahogyan Jáhel leküzdi az ellenséget, úgy jelenik meg Mária is, amint Krisztus által legyőzi a Sátánt, és a gonosz kígyójára tapos. 

A megközelítőleg négyzetes alakú „táblák” keretét fekete és arany színű sávozás adja, a felső rész mindenik tábla esetében barokkos, már-már rokokó hangulatot árasztó arany színű, vöröses árnyalattal kontúrozott, hullámzó, középen kihegyesedő levél ornamentikával van lezárva. A nagyrészt kiskapitálisokkal készült latin nyelvű feliratok gyakorlott kezű személyre, feltehetően képíróra utalnak.

 A szövegek alaposabb elemzéséből kiderült, hogy itt egy olyan felirategyüttessel állunk szemben, mely különböző ó- és újszövetségi locusok egymás mellé rendezésével kívánt üzenetet megfogalmazni a Kisboldogasszony-napi búcsú idején a kápolnát felkereső tömegek számára.

További kutatásra érdemes

A kápolna kisméretű félköríves szentélye ma teljesen fehérre van meszelve, így arra a kérdésre, hogy esetleg itt is léteztek-e hasonló feliratok vagy bármilyen más díszítés, csak egy alapos falkutatás adhat választ. 

A diákok főként a feliratok azonosítását tartották szem előtt, ehhez azonban azoknak teljes feltárására és restaurálására van szükség. Emellett a feliratok megrendelőiről, Bándi Andrásról és Szeredai Veronikáról is több információt kell feltárni.

Egyelőre bizonyosnak látszik az, hogy a feliratokat 1770 és 1772 között készíthették, összefüggésben a kápolnának a Bándi-Szeredai házaspár általi általános felújításával, ami 1772-ben fejeződött be, amint azt a kápolna nyugati bejárata fölött vakolatból formázott évszám is jelzi. 

Temetkezés és harang

A 18. századtól a kápolna számadási jegyzőkönyvei több eseményről is beszámolnak. Szó esik felújításokról és arról is, hogy évente rendszeresen megtartották a kápolna búcsúját szeptember 8-án. 

Azt is említik, hogy a falu tehetősebb része igyekezett a kápolna belső kertjében temetkezni, ezért azonban a temetkezési költségen felül egy forintot kellett fizetni. 

1888-ban a kápolna két lurdesi Mária-szobrot is kapott. A következő évben, 1889. október 15-én pedig a már nagyon elkopott kis harangot egy nagyobb, 34 kg súlyúra cserélték.

Új jelentőség

Az egyházközség vezetését 1894-ben átvevő Sebestyén Mózes plébános idejében felértékelődött a kápolna jelentősége. Sebestyén egy nagyobb templom építését kezdeményezte a régi templom helyére. Az építkezés időszakában (1914–1916) a kápolna szolgált egyházi hajlékként, ezt megelőzően felújították. Ennek részeként Hermann György templomfestő belülről díszesen kifestette a kápolnát – valószínűleg a falfeliratokat is ekkor takarták el.

A kápolna mai, díszes márványoltára is ebben az időszakban, 1912-ben készült el a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola tanárai és diákjai munkájaként. 

Az első világháború alatt 

sok veszteség érte a kápolnát. Először a harangot át kellett adni a katonai hatóságoknak. Majd 1917-ben a községháza kigyulladt, a tűz pedig átterjedt a kápolnára is, melynek a teteje leégett. A rongálódás következtében Sebestyén Mózes a kápolna lebontását és újjáépítését tűzte ki célul, azonban 1918-ban bekövetkezett halála miatt ez nem valósult meg. A leégett kápolna felújítására Fuchs Gusztáv plébános ideje alatt került sor, 1921-ben. 

Az államszocializmus alatt 

egyre kevesebbet használták a kápolnát. A szűkös anyagi keret miatt Hadnagy János plébános arra törekedett, hogy legalább a meglévő állapotot tartsa meg.

A rendszerváltás után Incze Benjamin plébánosnak számos egyéb teendőre kellett koncentrálnia, így a következő felújításra már csak 2009-ben került sor.

A zetelaki Kisboldogasszony kápolna őrei nevet viselő csapat tevékenységéről folyamatosan tudósít a Facebookon e célra létrehozott oldalon, és vetítettképes ismeretterjesztő előadásokat is tartanak. 

Munkájuk a helyi polgármester érdeklődését is felkeltette, aki megígérte, hogy kutatásaik eredményeit egy kis füzet formájában nyomtatásban is megörökítik.

Így válik láthatóvá az a kincs, amely sokáig ott volt a szemünk előtt – csak észre kellett venni.