Hivatalos ünnep lehet március 15

A felsőház bizottságai elfogadták a javaslatot, de a szenátus keddi napirendjéről levették a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénytervezetet.

marc15 elod-2

A felsőház bizottságai elfogadták a javaslatot, de a szenátus keddi napirendjéről levették a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénytervezetet.

A felsőház közigazgatási és emberjogi bizottsága közös jelentést fogadott el hétfőn, amely módosításokkal kedvezően véleményezi azt a törvénytervezetet, amely március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánítja a romániai magyarok számára.

„Azokon a településeken, ahol a magyar közösség tagjai élnek, a helyi és megyei hatóságok művészeti-kulturális eseményeket szervezhetnek március 15-e alkalmából. A szükséges kiadások fedezhetők a helyi, vagy megyei hatóságok, illetve más közintézmények költségvetéséből. A munkáltatók, az alkalmazottak kérésére szabadnapot adhatnak a munkavállalóknak azért, hogy részt vegyenek ezeken az ünnepségeken" - írja az RMDSZ-es képviselők egy csoportjának kezdeményezésében, amelyet módosításokkal jóváhagyott a bizottság.

A jogszabálytervezet ugyanakkor előírja, hogy a közszolgálati médiumok külön műsorokban számolhatnak be az illető eseményekről.

A jelentést szavazattöbbséggel hagyta jóvá a bizottság. A törvénytervezetet és a két bizottság közös jelentését első házként a szenátus tárgyalja.

A keddi ülés napirendjéről azonban levették ezt a tervezetet - jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.