Hív a természet
Sétálj nagyot, lássál szépet, túrára hívnak az UEKÉSEK.

Sétálj nagyot, lássál szépet, túrára hívnak az UEKÉSEK.
Szombaton egy közepes nehézségű 20-22 kilométeres túrára hívnak az UEKÉsek Naskalatra. A csapat kocsikkal megy majd Balánbányáig, a Tibék-patak völgyében indulnak tovább gyalog, és körülbelül 3 kilométer megtétele után megérkeznek a Terkő-mezőre.
Ez volna a túra legmegterhelőbb része fizikailag, mert ezen a szakaszon 400 méter az emelkedő, kiérdemelten kapta az Ördög-hágó nevet. A tetőn délkeletnek fordulnak a túrázók, néhány 100 méter után a Tolvajkőről csodálhatják meg egyfelől Balánbányát, a másik irányba pedig a Jávárdi-patak völgyét. Ezt követően panorámás hegyháton haladnak délkeletnek a turistaösvényen, érintve a Dánfalvi Naskalatot (1454 m), a Naskalat-csúcsot (1553 m) és Salamástetőt (1551 m).
A Kondra keresztnél több időt is nézelődnek majd, mert innen útjuk a Naskalat és az Átalag-patak közötti gerincen Balánbánya irányába ereszkedni kezd. Az ereszkedő alsó harmadában egy kitérőt tesznek a Pásztorbükkbe, hogy felkeressék a szerencsétlen sorsú erdélyi fejedelem, Báthory Endre keresztjét.
Innen a parkoló autók 1,5 km-re lesznek. Amennyiben te is a túrázókkal tartanál, Török Albertnél jelentkezhetsz a 0744 804 119-es telefonszámon. Szeptember 9-én, szombaton kilenc órakor lesz az indulás a C+C parkolójából.