Hip-hop-előadók és metálcsapatok is jönnek Udvarhelyre

Hétvégén az Alsó G-ben Sub Bass Monster lép fel, de késő ősszel Kalapács, majd az Akela is tiszteletét teszi városunkban.

subbassmonster

Hétvégén az Alsó G-ben Sub Bass Monster lép fel, de késő ősszel Kalapács, majd az Akela is tiszteletét teszi városunkban.

A nyáron átalakult Alsó G a magyarországi hip-hop, illete rapelőadókból hoz el néhányat az udvarhelyieknek. Szombaton, szeptember 24-én Sub Bass Monster lép fel a helyen, erre a jegyeket már meg lehet venni a helyszínen, korlátozott számban. A Facebook-oldalukon ugyanis azt közölték a szervezők, hogy a jegyek fele már elkelt. Nem ez lesz az utolsó ebben a műfajban és ezen a helyen, hiszen októberben Dopeman és Kicsi Dope, novemberben pedig Karányi lép fel ugyanitt.

Ami a metálkedvelőket illeti, a Jungle Pub ad otthont november 24-én, csütörtökön este Kalapács József koncertjének – az előzenekar a helyi Transylvania Rock Band lesz. Az Akela együttes Facebook-oldalán a turnéleírásban is szerepel a december 11-i, vasárnapi székelyudvarhelyi datum, a helyszínt egyelőre nem jelölték ki.