Hányszor lehet feltámadni?
Hány keresztre feszítést bír ki egy közösség? És mikor dönt úgy, hogy ezt már nem kell kibírnia?
Van egy rossz hírem. Vagy inkább jó? Majd eldöntitek. Szóval: nem azért hisszük el a hülyeségeket, mert buták vagyunk. Hanem mert emberek.
Daniel Kahneman szerint kétféleképpen működünk. Van a gyors agyunk, ami érez, reagál, ítél. És van egy lassú, amelyik gondolkodik, mérlegel, számol.
A probléma csak az, hogy a gyors dönt. A lassú meg utólag megmagyarázza.
Az életünk nem arról szól, hogy átgondoljuk a dolgokat, és aztán döntük. Hanem arról, hogy érzünk valamit, döntünk, és utána nagyon meggyőzően elmagyarázzuk, hogy ez teljesen logikus volt.
És itt kezdődik minden.
*
A propaganda nem azért hat ránk, mert okosabb nálunk. Hanem mert tisztában van azzal, hogy miként hozunk döntéseket. Nem akar vitázi. Nem akar meggyőzni. Nem hoz jobb érveket. Csak az érzelmeinkre hat.
Megajándékoz egy érzéssel. Például a félelemmel. Vagy a haraggal. Időnként a megkönnyebbüléssel.
Kapunk tőle egy „mi” érzést. És kapunk tőle egy „ők” érzést is.
És amikor ezek már benned vannak, onnantól teljesen mindegy, hogy mi az igaz.
*
Próbálj meg egy érzést megcáfolni. Komolyan.
Ülj le valakivel, aki fél, és mondd neki, hogy statisztikailag nincs mitől félnie. Majd figyeld meg, mi történik.
*
Miután a Szabó Bencze századossal készült videó felkerült a Direkt36 YouTubejára az egyik ismerősöm Facebook falán a következő bejegyzést olvastam.
„Még most is úgy gondolod, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége még viselheti ezt a nevet? Nem lenne jobb simán csak a ‘Szövetség’? Mert ez, amit az interjúban elmond Szabó Bencze százados (és az erre érkező zsigeri reakció az államapparátus részéről) a kommunizmus legsötétebb éveiben volt a módi (meg persze a napjaink Oroszországában, Fehéroroszországában, és hasonló fiatal, demokratikus nemzeteknél). Még mindig úgy gondolod, hogy nekünk nem kell beleszólni?”
Erre érkezett válaszként a következő hozzászólás:
„A mi oldalunkról nézve nem az a végtelenül szomorú, hogy sokan megeszik a propagandát, és még az sem, hogy vannak politikusok – ilyen-olyan módon finanszírozva –, akiknek közvetlen érdekük, hogy ennek a bűnözésnek az irányítói pozícióban maradhassanak. Az a végtelenül elszomorító, hogy létezik egy gondolkodó réteg, amely mindezt látja, átlátja, a következményeket is érti – és mégis apatikusan, gyáva módon hallgat.”
Amikor jeleztem nekik, hogy ha az a cél, hogy ne Székelyföld ne szavazza újra a Fideszt, akkor talán nem kellet volna Szakács-Paál Istvánnak polgármesterként március 15-én a Fidesznek ígérni az udvarhelyiek szavazatait, akkor mindketten jelezték, hogy Szinuszt ők nem kevernék bele, mert ő csak a város érdekében cselekedett.
*
Szinuszt én se kevertem volna bele. Sajnos ő másképp gondolta. De most nem is ez az érdekes.