Halálos baleset és öngyilkosság is volt a múlt héten
Kilenc közlekedési balesetben tizenketten sérültek meg, egy személy elhunyt – kemény hetet tudnak maguk mögött a mentősök.

Kilenc közlekedési balesetben tizenketten sérültek meg, egy személy elhunyt – kemény hetet tudnak maguk mögött a mentősök.
A Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti statisztikája szerint agyvérzéssel huszonnégy embert, hármat szívinfarktussal vitt el a mentő, más szívproblémával pedig 15 beteget vittek kórházba.
Május 13 és 20 között 14 szülő nőt is mentő vitt el, tizenketten töréssel kerültek a kezeik alá. Egy testi sértés volt, lázas állapotban 34-en kerültek kórházba. Összesen kilenc közlekedési baleset történt, tizenkét sérültet vitt el a különböző helyszínekről a mentőautó. Az egyik baleset végzetes volt, Székelykeresztúron egy kerékpáros életét vesztette.
Asztmás krízissel egy személy, pillanatnyi elmezavarral pedig összesen húsz személy került a mentősök keze alá. Öten rángógörccsel kerültek mentőbe, hasmenéssel három embert vitt el a mentő, tizennégyet pedig légzéselégtelenség miatt.
Négy allergiás reakciót is regisztráltak, illetve egy égési sérülést, de volt két kullancs-csípés is. Klórmérgezést kapott egy személy és történt egy öngyilkosság is, Gyergyóban felakasztotta magát egy illető, a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.