Ha nem tetszik az egyenruha, vidd el a gyereket?

Sok szülő érzi magát tehetetlennek a kötelező iskolai egyenruha beszerzésekor, több diák is arról számol be, hogy a darabok kopnak, bolyhosodnak.

A probléma nem az egyenruha létjogosultsága – a legtöbb szülő és diák is egyetért annak hasznosságával –, hanem az, hogy a termékek minősége megkérdőjelezhető, áruk pedig ehhez képest az egekben van, ráadásul a beszerzés kizárólagosan egyetlen üzletben lehetséges. 

Aranyárban adják, mégis Made in China 

A problémára egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Egy névtelen szülő, aki maga is két iskolában tanít, írt szerkesztőségünknek, hogy megossza a tapasztalatait.

Hangsúlyozta, hogy nem az egyenruha viselésével van gondja, sőt, a gyerekei is szeretik és büszkén hordják azokat. A csalódottságot a minőség és az ár aránya okozza. „Pl. egy fiú kardigán 128 lej, ami két-három mosás után, bármilyen kímélő mosással, bármilyen 'színmegőrző' mosószerrel mosva csúnyán kifakul, a gomb két hét után leszakad" – írta, hozzátéve, hogy a nadrágokon Made in china felirat szerepel, mégis „aranyárban" saját termékként árulják őket.

Egy felháborító esetről is beszámolt, ami a Kossuth utcai Diva Fashion üzletben – ezen az egyetlen helyen lehet az iskolai egyenruhákat beszerezni a városban – történt vele: 

„A lányom, ahogy ez általában lenni szokott a kisebb gyerekeknél, három hónap után kinőtte az egyenruhát. Elmentünk újat venni, kérem a megfelelő méretű szoknyát, 122-est, mire az eladó (férfi) közli, hogy ilyen nincs. Kérdem, hogy-hogy nincs? Szoknyából a legkisebb 134- es. Mondom: itt, önöknél vettük a 116-ost. Mire (fennhangon): itt biztos nem, mert ilyet nem gyártnak. Erre előjön az eladó hölgy, ő is rögtön fennhangon, hogy mi a gond? Mondom, hogy szoknyát szeretnék ebből a méretből, mire azt mondja ő is, hogy abból nincs szoknya, csak ruha van. Akkor abból kérünk. Erre elővett egy pántos 'szoknyát', hogy ebből van az a méretű, ami nekem kell. Mondom, hogy én ilyet is kértem, mire lenézően kioktattak, hogy ez ruha és nem szoknya. Legalább aznap is tanultam valami újat, de nyilván nem kötözködésből, de szóvá tettem a minőséget, hivatkozva a borsos árra. Erre a hölgy szikrázó tekintettel, nagy felháborodással közölte, hogy ha nem tetszik az egyenruha, vigyem el a gyereket az iskolából és felírná a nevemet, mert az iskola vezetősége őt arra kérte, hogy írja fel azok nevét, akinek nem tetszik az egyenruha. Szerettem volna tisztázni, hogy nem az egyenruhával van bajom, hanem a minőséggel, de közben bejött a boltba egy újabb vásárló, és mivel mindeközben fizettem, onnantól semminek lettem nézve."

Olvasónk panaszkodott ugyanakkor a szoknya anyagára, amiből „eleve ki vannak jőve a szálak", a szoknya szabására: „nem tudom a szabásminta követeli-e meg, de az eleje hosszabb, mint a háta". (Utóbbit pont fordítva szokás, mivel a fenék miatt a szoknyák hátul rendszerint fennebb csúsznak – szerk. megj.)

Kifogásolta a kardigánok, ingek anyagát is, mert gyorsan kopnak, a gombok szakadnak. 

A szülők hiába kísérleteznek: nem a gépben romlik el a ruha

Mesélt arról is, hogy nem rég az Udvarhelyi Tudakozó nevű Facebook-csoportban látott egy posztot, amiben a szülők tanácsot kértek arra, hogyan lehetne megakadályozni az egyenruhák fakulását. A válaszok többsége azonban nem a mosószerekről szólt, hanem a minőséget bírálta, és a magas árakat nehezményezte.

Több kommentelő is apró lyukakról, a szálak kinyúlásáról, a gyorsan kopó színekről számolt be, hangsúlyozva, hogy a „világ pénzéért” kritikán aluli minőséget kapnak. Sokan megkérdőjelezték a rendszer létjogosultságát, feltéve a kérdést: vajon hányan vennék meg ezeket a termékeket, ha nem lennének kötelezőek?

Bementem a Diva Fashionbe – ezt találtam

Az olvasó panaszai nyomán felkerestem az említett Diva Fashion üzletet. A terv az volt, hogy megpróbálkozom én is a 122 méretű gimis szoknyával. 

Először is, ami furcsa az üzletben, hogy az egyenruhák nem kapnak kiemelt helyet még ilyenkor, iskolakezdéskor sem. Az eladók mögötti polcon sorakoznak, így nem tudod őket megnézni, válogatni, meg kell várd, amíg az egyik eladó épp szabad lesz, és meg tudja keresni neked, hogy van-e méret. Nem túl praktikus megoldás. 

Ezt leszámítva viszont az élményem a boltban pozitív volt: az eladók kedvesek voltak, a kérdéseimre is türelmesen válaszoltak, szoknya is volt.

A varrása ígéretesnek néz ki, nem látok igénytelenül varrt részeket, amikről ordít, hogy pár használat, és bomlani kezdenek. A derékban gumival és gombbal lehet állítani a bőséget, ez is plusz pont. 

Az anyagválasztás viszont nem tűnik ennyire szerencsésnek. A tapintása nem a legkellemesebb, műanyagos, nem szellőző anyag. Akárcsak az olvasónk által küldött képen szereplő szoknya, ez is szálhibás. Később, miközben az interjúalanyaimat várom az iskolák előtt, még látok hasonló eseteket. Úgy tűnik, ez visszatérő hiba. 

Ugyancsak várakozás közben a blézerek anyagának gyenge minősége is feltűnik. Kevés a még élénk, jól kinéző blézer, kifakul a színük, az anyag kinyúlik, hullámossá válik. Hasonló a helyzet a kisebbek kardigánjaival is. És pontosan ezek azok a darabok, amik nem helyettesíthetők más üzletből beszerzett ruhákkal. 

A többi ruhadarab esetében már nem egyértelmű az eset, nagyon sokan vásárolnak máshonnan ingeket, nadrágokat, és használják őket egyenruhaként. Ez a kiskapu, ami életben tartja az egész rendszert. És valóban jó köztes megoldásnak tűnik, kicsit olyan, mint a népmesei leány, akin van is ruha meg nincs is.

A szülőknek kényes a téma

A Patkóban várakozom, és közben elcsípek egy-egy szülőt vagy diákot, hogy ossza meg velem a tapasztalatait a témával kapcsolatban.

A szülők jobban félnek, sokan ijedt szemekkel néznek rám, amikor felvázolom, miről van szó, van olyan is, aki elismeri, hogy „kényes téma”.