Ha kilépünk a stigmatizálásából, akár végig is gondolhatnánk

Nincs szereplési vágya, de azt gondolta, képviselnie kell az álláspontját – Zotty kiállításmegnyitóján jártunk.

Ha kilépünk a stigmatizálásából, akár végig is gondolhatnánk
Fotók: GÁL ELŐD / UH.RO

Biztosan lesznek majd olyan hangok, akik Zotty művészetét csak a politikusokról készült illusztrációkat szem előtt tartva tudják értelmezni – mondta Tóth Zoltán kiállításának pénteki megnyitóján Moczás Angi

Szerinte ez azonban hiba lenne, hiszen olyan univerzális létállapotok kerültek szeptember 26-án a TÉR falaira, amibe a közönség tagjai is belefűzhetik a saját történeteiket.

Mivel Angi végigkövette a művek többségének megszületését, „látta igazán milyen indulatokkal, poénokkal, szeretettel készültek az illusztrációk”, Zotty – akit picit közelebbről is megismerhettetek a vele készült interjúból –, s egyébként sem tartja magát a szavak emberének, ezeket inkább barátnőjére bízta.

És mint ő elmondta, egyikükben sincs szereplési vágy, de egy alkalommal arra a megállapításra jutottak, hogy valamilyen módon egyszer képviselniük kell az álláspontjukat.

Angi azt is bevallja, kellett bátorság ahhoz, hogy Udvarhelyen ilyen  illusztrációkat állítsanak ki és nevüket is adják hozzá, fűzött vissza ezzel ő is a politikai üzenetű illusztrációkra. A képek nem egy narratíva szüleményei, ha engedjük ezek az emberi, akár állati sorsok értelmezni és megismerni vágyó, empatikus viszonyulásra ösztönöznek.

A lopás miatt menekülő macskáról szóló illusztrációt hozza fel példának, akire lehet tekinteni szélhámosként is, de ha kilépünk a stigmatizálásából, akár végig is gondolhatnánk a lopást megelőző pillanatokat, éveket, nehézségeket.

„Annyi szöveg született a kiállítás kapcsán, igazából minden el volt mondva” – fogta rövidre a kapott szót a kiállító alkotó, aki megköszönte a családjának a támogatást és a résztvevőknek, hogy eljöttek. 

„Nagyon jól néz ki így a társaság” – mondta és valóban nagyon jól nézett ki.

Azt hiszem, általános az, hogy másképpen nézed egy barátod kiállítását, de legalábbis én pont így jártam, a munkák nagyrészét ismertem, azt koslattam, hányan, kik vannak itt, beszélgettem az emberekkel. 

Nagyon úgy tűnt, engedtek annak az ösztönzésnek, amiről Angi beszédében szólt. És mint másnap Zotty elárulta, az Orbánról szóló illusztrációja is eladásra került.  

A kiállítás résztvevői nem csak nyitottságban, létszámban is nagyot alkottak, lényegében alig fértek be a TÉR-be, így kénytelen voltam magamban megfogalmazni azt a kérdést: nélkülük, Ruszuly Ervinék nélkül hogyan és hol kaphatna Udvarhelyen teret az ilyen jellegű párbeszéd, és egy ilyen jellegű, ekkora érdeklődésre számot tevő alkotó?

Ha nem láttad a kiállítást, a TÉR-rel való előzetes egyeztetés után még megteheted. 

Ez is érdekelhet:

Zotty: hogy mások is b*szódjanak fel!
Ha szenvedést látok, akkor érzek igazán valamit – állítja Zotty, aki nem tartja magát művésznek, csak egy alkotónak, akit dühít az elnyomás.

Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.

Kipróbálom!