Ha Jóska bácsi tudna online számlát fizetni, már rég az unokáival játszana

Pár éve már szemezek a Digitális Székelyföld Konferenciával. Messziről mindig úgy nézett ki, hogy ez valami izgalmas és fajsúlyos rendezvény, amire talán jó lenne elmenni, de mivel semmi közöm az IT-hoz, ezért úgy gondoltam, hogy ez a konferencia nem nekem szól.

De ez mégiscsak a tizedik, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, ezért úgy döntöttünk, beültünk egy kávéra a Zsebbe Derzsi Lászlóval, a konferencia főszervezőjével, és kicsit megnézzük, hogy miért lehet érdekes egy ilyen konferencia két olyan ember számára, akiknek igazából nem sok közük van az IT-hoz. Derzsi Lászlóhoz csatlakozott Kolumbán Sándor is, a konferencia szakmai koordinátora és Simon Károly is, az IT Plusz Klaszter elnöke.

Először azt kérdeztem tőlük, hogy meglátásuk szerint Székelyföld, és azon belül Udvarhely milyen problémákkal, milyen kihívásokkal küzd, amire egy ilyen konferencia esetleg megoldást tud nyújtani.

Egy kartondoboz nyilván nem digitalizáció

Kolumbán Sándor azzal indította a választ, hogy érdemes odafigyelni arra, hogy ez egy ritkán lakott régió. Ez nem Kolozsvár, ahol 300.000 ember lakik egy tömbben, hanem itt 300.000 ember van egy megyében. Ennek a hozadéka, hogy elég sokan élnek kis településen, főleg idősek, de nem csak.

Sándor úgy látja, ha ezek az emberek tényleg tudnák, hogyan lehet online számlát befizetni, akkor Énlakáról nem egynapos program lenne bekocsizni Keresztúrra, sorban állni, majd visszautazni. Idő és üzemanyag. Ha tudnák, hogyan kell online számlát fizetni, akkor azok a nagymamák, akik eltöltöttek egy napot a gázszámla befizetésével, unokázhatnának egy nagyot. És mindenki jól járna. Például ezen tud a digitalizáció segíteni.

Kolumbán Sándor tisztában van azzal, hogy az egy dolog, hogy mi tudjuk, hogy ez nekik jó lenne, és megkönnyítené az életüket. De ameddig ők is rájönnek, hogy ez nekik jó lenne, szeretnék is megtanulni, és van is, ahol megtanulják, az már egy másik történet.

Az önkormányzati adminisztráció kapcsán is megkönnyítheti az emberek életét, véli Kolumbán Sándor. A koronavírust említi, amikor szerinte szépen látszott, hogy ha van akarat és kényszer, akkor nagyon gyorsan meg lehet oldani addig évtizedekig megoldhatatlannak tűnő dolgokat.

Harmincezer éve úgy vesszük ki az engedélyeket a hivatalból – meséli Sándor –, hogy reggel 9 és délután 3 között kell bemenni, amikor nyilván nem tudunk, mert akkor dolgozunk. Hirtelen lett egy Covid, és egy kartondobozt ki tudtunk tenni a portára, ahova be lehetett tenni a papírokat és ki lehetett venni az engedélyt. Így érkeztünk meg a 21. századba.

Nyilván a kartondoboz nem digitalizáció – egyezünk meg –, hanem csak annak a szimbóluma, hogy ha muszáj, akkor lehet megoldásokat találni.

A digitalizációval Sándor szerint az a probléma, hogy ha rendesen akarod csinálni, akkor csak skálán érdemes. 

„Annak nagy értelme nincs, hogy Udvarhely kitalálja a spanyolviaszt, és valamit összerakunk, ezt úgy kellene, hogy valami olyan derüljön ki, aminek megvan a jogi háttere, és legalább a régió szintjén megéri.”

Bár nem mélyült el a kérdéskörben, úgy látja, hogy az ErdélyGPT lehet egy jó válasz például olyan problémákra, hogy Székelyföldön ki kell tölteni egy román nyelvű nyomtatványt. 

Vagy akár meg is tanulhatnánk románul – jegyzem meg magamban –, csak az idősödő korosztály esetében ez nem tűnik járható útnak. Ezért inkább nem is mondom ki, amit gondolok.

Nyersanyag áron értékesítjük a szürke állományt

Simon Károly új látja, hogy a régióban az a legnagyobb probléma, hogy nem csak a fát adjuk el nyersanyag áron, hanem hosszú-hosszú időn keresztül a szürkeállomány szempontjából is nettó kibocsátók vagy exportőrök voltunk.

Nagyon sok tehetséges fiatal a középiskolai tanulmányai elvégzése után elment továbbtanulni valamilyen egyetemi központba. Szerencsére vannak, akik visszajönnek – állapítja meg Simon Károly –, csak irtó kicsi az arányuk.

Ő úgy látja, hogy az IT jellemzően egy magas hozzáadott értékkel járó terület, aminek az egyik sikermeghatározója az, hogy van-e elégséges szürkeállomány, van-e humánerőforrás-utánpótlás. De persze, az is jó lenne – teszi hozzá –, ha más kreatív szakmák, például a tervezés vagy építészet is partnerek lennének abban, hogy minél nagyobb arányban lehessen visszahozni a fiatalokat.

Simon Károly azzal is tisztában van, hogy ez azért egy összetettebb kérdés, mert ahhoz kellenek a megfelelő körülmények, hogy akarjanak visszatérni, nem csak szakmai szempontból, hanem általánosabb szempontból is. Ő úgy gondolja jelenleg Udvarhelyen ez a legnagyobb kihívás, ezen kellene valahogy fogást találni.

Mi, szoftverfejlesztők igazából csak kiszolgálók vagyunk – csatlakozik Simon Károly gondolatmenetéhez Kolumbán Sándor – a szoftvert nem azért vásárolják, hogy feltegyék a könyvespolcra. Azért fizet valaki egy szoftverért, mert mondjuk van egy téglagyára és szeretné, ha gyorsabban és hatékonyabban működne. Kolumbán szerint itt igazából arról szól az élet, hogy a kiszolgáló ipar minden más ipart fel kell hogy húzzon, tehát ha azt szeretnénk, hogy a „Székelyföldi Akármi Gyártó” versenyképes és hatékony legyen, ahhoz neki digitalizálnia kell azt.

Derzsi László szerint a legnagyobb probléma a digitalizációs projektek kapcsán a nyitottság hiánya a társadalomban. A digitalizáció nem csak arról szól, hogy kiscicákat lájkolunk a Facebookon, hanem például a bankkártyás fizetésről. 

Ő úgy látja, hogy hiába jön az állam, vagy valamelyik másik „nagy testvér” és mondja azt, hogy itt van ez a működő rendszer, ezt tessék használni, ha a társadalom szintjén van egy zsigerből jövő elutasítás.

Meg lehet csinálni az ErdélyGPT-t, de ha Manci néni akkor is be fog utazni Énlakáról Keresztúrra, azzal hogy „lelkem, kérlek szépen mondd meg nekem, hogy ide mit kell írjak”, akkor nem lesz semmi értelme lefejleszteni.

A kihívások listázása és a lehetséges megoldások kibeszélése után azt fejtegettük, hogy mi volt az elmúlt 10 év rendezvényeinek a konkrét hozadéka.

Simon Károly egyrészt akkor lát sikeresnek egy rendezvényt, ha azok, akik részt vesznek rajta jól érzik közben magukat, majd amikor távoznak, akkor élményekkel, emlékekkel, plusz tudással és plusz kapcsolatokkal térnek haza. 

Másrész – és ez az amit igazán fontosnak tart –, ha ezeknek az eseményeknek van valamilyen gyakorlati lecsapódása, konkrét projektek valósulnak meg utána.

A Digitális Székelyföld Konferencia kapcsán – elmondása szerint – sok ilyen van. A nyolcadik kiadás előtt volt az első nagyobb boom a mesterséges intelligencia kapcsán, a nagyközönség akkor találkozott először ezekkel a fogalmakkal, és Derzsi Lászlónak az ötlete alapján szerveztek egy kiállítást AI által generált képekből. Ez volt Európában talán a második ilyen jellegű kiállítás. A konferencia után annak a stratupnak a vezetője, aki ezt a modellt szerkesztette, egy podcastben elmondta, hogy neki a konferencia adott egy löketet ahhoz, hogy a projektet tovább fejlessze.

De ugyancsak a konferenciának köszönhető, hogy elindult egy új IT Security kurzus a Babeș –Bolyai Tudományegyetemen, amelyet éppen Kolumbán Sándor vezet. 

A Crisis Lab egy nemzetközi szintű IT Security kutatócsoport – veszi át a szót Kolumbán Sándor –, akikkel a konferencián találkoztak, és elkezdtek beszélni arról, hogy Erdélyben is jó lenne egy ilyen képzés. Ők kiképezték és anyagot is adtak nekik így indulhatott el a BabeșBolyai Tudományegyetemen egy ilyen kurzus.

Ezt magamtól nem tudtam volna megcsinálni – hangsúlyozza Sándor – ott is öt ember viszi a kurzust. Esélytelen lett volna, hogy nélkülük ez megvalósuljon.

Ő most szakmai koordinátorként azt érzi, hogy a jelenlegi konferencia nagyon sokat ad hozzá a szakmai kapcsolataihoz. 

A két évvel ezelőtti rendezvény nagyon sikeres volt. Senki sem gondolta, hogy Udvarhelyen, ami IT szempontból egy globális zsákfalu, egy ilyen rendezvényt meg lehet szervezni.

„Az, hogy ezek az emberek felveszik nekem a telefont, az valahol érthető, hiszen annyira ismerjük egymást. De az, hogy nem csapják rám, miután elmondom, hogy mit akarok, az már egy érdekesebb dolog.”

A beszélgetés utolsó részben az érdekelt, ha csak egy előadóra vagy egyetlen szekcióra lenne pénzük, akkor melyik előadót vagy szekciót választanák.

Kolumbán Sándor megjegyzi, hogy mivel minden előadó ingyen vállalta a konferencián való részvételt, a pénzhiány nem meghatározó ebből a szempontból. De azért részt vesznek a játékban.

Ő Kiss Dániel előadására szavaz, aki az ARM Hungary szoftver architektúra igazgatója. Kiss Dániel arról fog beszélni, hogy például az Andriodnak az IT biztonsági beállításait hogyan támogatja az ARM hardver szinten.

Simon Károly a termékfejlesztés szekciót tartja a legfontosabbnak, mert jelen pillanatban a helyi IT-szektor számára is egy kihívás, hogy abból a berendezésből, ami jórészt outsourcing tevékenységre fókuszált, egy kicsit próbáljanak meg ebbe az irányba is nyitni. Úgy látja, ez egy nehezebb történet, de megkerülhetetlen, és itt van még mit tanulnia a székelyföldi IT-szektornak.

Derzsi László, utolsó válaszolóként, már könnyebb helyzetben van. Ő Balázs Áron workshopját lobbizná be, ami a mesterséges intelligencia használatáról fog szólni.

Azért, mert a saját szűkebb környezetében is azt látja, hogy a mesterséges intelligenciára néha úgy tekintünk, mint egy mindentudó megváltóra, de igazából nem tudjuk használni. Ahhoz, hogy jó választ kapjunk, fel kell tudnunk tenni a jó kérdést. Balázs Áron workshopja többek között ebben segít a résztvevőknek.

Zárásként Kolumbán Sándor megjegyezte, hogy bár az idei konferencián nem lesz róla szó, de a digitális csalások nagyon nagy problémát jelentenek a környékünkön. Szerinte azért lenne fontos erről beszélni, mert nem csak arról van szó, hogy valaki rendelt valamit 16 lejért Kínából, ami nem jött meg, hanem itt eurómilliókat láttak elúszni.

Ez nincs a konferencia idei kínálatában, de úgy gondolom, hogy ennek mindenképp helyet kell keressünk a 11. kiadáson – zárta a beszélgetést a konferencia szakmai koordinátora.