Függetlenség: végre lehet közlekedni!
Két hetes csúszással ugyan, de reggelre felszabadult, mondhatni függetlenedett az aszfaltozóktól a Bethlen negyedet a Táborral összekötő utca.

Két hetes csúszással ugyan, de reggelre felszabadult, mondhatni függetlenedett az aszfaltozóktól a Bethlen negyedet a Táborral összekötő utca.
Péntek reggel, ha óvatosan is, de lehetett közlekedni a Függetlenség utca Győzelem és Gábor Áron közötti szakaszán. Az átjárók festése egyik oldalon még szárad, ezeken a helyeken csak az egyik sáv használatos. Újdonság, hogy a zebra előtt egy cápafogú fekvőrendőr vigyázza a sebességhatárok betartását.

Az útjelzéseket is felfestették, a városháza közleménye szerint úgy, hogy azok alkalmasak legyenek a rövidesen fellépő forgalmi változások esetén is.
Ennél többet nem árultak el a titokzatos levélben, csak még azt, hogy készülődjenek a Győzelem utcaiak, ugyanis azt a vonalat is hamarosan felújítják.
A parkolósávok irányváltásából azonban úgy tűnik, hamarosan másik fele lesz egyirányú a Függetlenség utca, és a Táborból autózhatunk rajta a Bethlen negyedbe. Ezt még nem erősítették meg a hivatal munkatársai, akik hétfőig ígérnek tájékoztatást.

Addig is a Tamási Áron utca lakói figyeljenek, hétfőtől forgalomkorlátozásokra lehet számítani.