Festményeken pillanthatod meg a jelenidejű boldogságot

Kiállításra hívnak a Művelődési Házba.

Festményeken pillanthatod meg a jelenidejű boldogságot

Kádár Melinda Jelenlét, avagy a boldogság művészete című festménykiállítását nyitják meg október 29-én, kedden 17 órakor a Művelődési Ház kis kiállítótermében. A kiállítást dr. Simon Mária Tímea, a Művelődési Ház igazgatója nyitja meg, a tárlatot pedig P. Buzogány Árpád művelődésszervező méltatja.

Az alkotó így ír a képekről:

„A festés, a színek használata, mint terápia, öngyógyító folyamat lépett az életembe körülbelül 4 éve. Érzelmek feldolgozásában, hangulatok megszelídítésében segített. Ebben az évben előző évek kitartó munkájának köszönhetően változás történt bennem és ez a festésben is megnyilvánult. Idén tapasztaltam meg igazán, mit jelent a boldogság. A jelenben. Itt és most. Boldognak lenni mindentől és mindenkitől függetlenül egységben önmagammal és a világgal. Számomra ez hozta meg az igazi áttörést a gyógyulásban. Ez az út számomra a tolószékből való felálláshoz.

Megtapasztaltam, mit jelent önmagam feltétel nélküli szeretete, elfogadása. Ami bent, az kint. Átalakítottam a világom. Olyan érzelmek oldódtak fel bennem, mint a magány, egyedüllét, depresszió, fájdalom, szomorúság és egyre inkább az öröm, boldogság, felszabadultság, hit, bizalom, egészséges önértékelés az új énem. Felismertem, hogy a boldogság nem csak érzés, hanem életszemlélet-váltás, mert amíg én nem változok, addig nem változik semmi. A boldogság művészet. Tudatos teremtés. Így született meg bennem a vágy, hogy az elmúlt négy év munkáiból megmutassak néhányat.”

„Ezen az úton sokat tanultam magamról, az élet működéséről, hogy mi az oka az egészség romlásának illetve, mi a megoldása annak a visszaállításának"– vallja.

A rövidtávú célja, hogy minél hamarabb felálhasson a tolószékéből, hosszútávon egészségházat szeretne alapítani.