Felszedték az aszfaltot a kockakövekről

Mégsem lesznek aszfaltfoltok a száz éves kockaköveken: szerdán délelőtt feltörték az egy nappal korábban lerakott aszfaltot a Szentimre utcában.

itthon_godortomes

Mégsem lesznek aszfaltfoltok a százéves kockaköveken: szerdán délelőtt feltörték az egy nappal korábban lerakott aszfaltot a Szentimre utcában.

A kedd délelőtti aszfaltozás során a Szentimre utca alsó, kockaköves szakaszának egyenetlen részeibe aszfaltot helyezett el a munkát elvégző cég. Mint ismert, ezekben a napokban zajlik a város utcahálózatának részleges felújítása, ez azt jelenti, hogy a gödrök, illetve az egyenetlen felületek aszfaltburkolatot kapnak, de nem összefüggő, ún. aszfaltszőnyeget, csak foltokat.

Így történt, hogy a kockaköves szakasz gödreibe is aszfalt került – talán egyből nem gondolták át, hogy egyrészt nem lesz tartós, másrészt pedig esztétikailag hagy kívánnivalót maga után.

Szerdán délelőtt a cég egyik szakembere feltörte az egy nappal korábban elhelyezett aszfaltot.