Felépítette sírját és beköltözött
Saját maga által épített mauzóleumában várja a halált a kínai férfi.

Saját maga által épített mauzóleumában várja a halált a kínai férfi.
Egy 92 éves kínai férfi intenzíven készül az örökkévalóságba. A 90-es években elveszítette feleségét és fiát, akik egy betegség során, rövid idő alatt hunytak el. Azóta hónapról hónapra azzal tölt egy kis időt, hogy megépítse földalatti, szegényes mauzóleumát.
A férfi néhány éve be is költözött az általa épített sírba és ott várja halálát. Elmondása szerint azért építette meg a sírhelyül szolgáló pincét, mert nem szeretné, hogy halála után valakinek aggódnia kellene amiatt, hogy hová is temessék el. A férfinek többen ajánlottak fel egy szobát, amelyben ellakhat, de mindegyik ajánlatot visszautasította.