Fa ütött agyon egy munkást

A hidegfront miatt megnőtt a szívbetegek és az agyvérzések száma, halálos balesetek is történtek a héten.

mento

A hidegfront miatt megnőtt a szívbetegek és az agyvérzések száma, halálos balesetek is történtek a múlt héten.

A Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti (október 21-28) statisztikája szerint agyvérzéssel tizenöt, szívinfarktussal három, más szívproblémával pedig huszonhárom személyt vitt el a mentő.

Tizenhárman csonttörés miatt kerültek mentőbe, magas vérnyomással pedig összesen harmincheten. Öt testi sértés volt, lázas állapotban pedig huszonkilencen kerültek kórházba.

Összesen hét közlekedési baleset történt, ezekből tizennégy sérültet vittek el a különböző helyszínekről a mentőautók. Három személy életét vesztette, egy kamionsofőr a Hargitán, illetve két ember a csíkcsicsói vonatbaleset következtében halt meg.

Kómás állapotban négy, ittasan tizenegy személy került a mentősök keze alá. Pillanatnyi elmezavarral tizenheten kerültek mentőbe, hasmenéssel kilenc embert vitt el a mentő, nyolcat pedig asztmás krízis miatt. Két égési sérülés is történt. Egy Borszék melletti erdőben pénteken egy favágó munkást halálra zúzott a kidőlő fa.