Ezt nézed a színházban márciusban

Bemutató, régebbi darab és vendégelőadás is lesz, sok a néznivaló a tavasz érkeztével.

Bemutató, régebbi darab és vendégelőadás is lesz, sok a néznivaló a tavasz érkeztével.

A Migránsok című Matei Vișniec-darabot rendhagyó módon nem csütörtökön, hanem szombaton mutatja be a színház, március 11-én – a Zakariás Zalán által rendezett előadásból ez lesz az egyetlen ebben a hónapban.

Lesz viszont a gyergyói Figura színház előadásából, a Zűrzavaros éccakából további kettő (13., hétfő, Tomcsa Sándor felnőttbérlet, 14., kedd, Móricz Zsigmond diákbérlet), illetve a Nyílt tengeren című, tavalyi előadást március 16-án játssza a Tomcsa Sándor Színház.

Másnap, március 17-én két román nyelvű előadással jön a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu színház, délben 12-től a Lúdas Matyi gyerekelőadás megy majd románul, este 7-től pedig a Romániai napló című dokumentarista előadást játsszák, ezen magyar felirat is lesz.

Az Ibusár című giccsparódiát 21-én a Tamási Áron diákbérleteseknek játsszák, 24-án pedig a Roberto Zuccóból lesz egy szabadelőadás. A kettő között a Nemzeti Színház is vendégszerepel Udvarhelyen, erről itt írtunk.