Érettségire készül a 41 éves színész

Zűrös kamaszkora miatt Marknak nem sikerült leérettségiznie.

Mark Wahlberg

Zűrös kamaszkora miatt Marknak nem sikerült leérettségiznie.

A Bostonban született színészt gyilkossági kísérlet miatt ítélték két év börtönre, ebből 45 napot le is töltött. Gyógyszertárat rabolt, embereket vakított meg fél szemükre, állkapcsokat tört a 13 évesen már kokainfüggő gyerek. Ezért nem fejezhette be a Copley Square High School nevű katolikus iskolát.

41 évesen, számos nemzetközi sikert aratott film- és sorozat-főszereppel, zenei múlttal, valamint produceri munkássággal a háta mögött úgy döntött, hogy leteszi az érettségit. Beiratkozott egy online tanfolyamra Massachusetts-ben, ahol minden olyan kurzuson virtuálisan meg kell jelennie, amelyről hiányzott annak idején az iskolából.

"Kicsit izgulok, de megcsinálom. Sok szünetem van a forgatások közben, melyet a fülkémben töltök, s így remélem, sikerül körülbelül nyolc hónap alatt befejeznem a tanfolyamot" - mondta az amerikai színész.

uh.ro/manna.ro