Épül a küküllőkeményfalvi művelődési otthon
Épül a küküllőkeményfalvi művelődési otthon. A kultúrotthon alapkövét április 20-án, szerdán helyezték el a Fenyéd községhez tartozó településen.

A kultúrotthon alapkövét április 20-án, szerdán helyezték el a Fenyéd községhez tartozó településen.
A küküllőkeményfalviak több mint harmincéves álma válik valóra az új művelődési ház megépítésével, ugyanis már 1980-ban megfogalmazták rá igényüket, ám mostanig nem történt lépés ez ügyben.

A beruházás összértéke 1,4 millió lej, amihez Hargita Megye Tanácsa is hozzájárult. Borboly Csaba tanácselnök az összefogás eredményének nevezte a kultúrházépítést, mint mondta, a helybéliek a 2008-as megyejárása alkalmával, amikor Keményfalvára is ellátogatott, kifejezték ez irányú óhajukat, és akkor Bokor Botond fenyédi polgármesterrel elhatározták, hogy támogatják az elképzelést.
Ez az építkezés azt jelenti, hogy itt olyan közösség él, amelynek jár egy ilyen létesítmény, hiszen ez a közösség életerős – fogalmazott Borboly Csaba.
Az ünnepi eseményen jelen volt Bokor Botond polgármester és Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke is.