Építkezik idén a tanügy

Bölcsődék, napközik és egyetemi bentlakások épülnek idén, a szükséges összegek szerepelnek az állami költségvetésben a tanügyminiszter szerint.

pavelnastase

Bölcsődék, napközik és egyetemi bentlakások épülnek idén, a szükséges összegek szerepelnek az állami költségvetésben a tanügyminiszter szerint.

Az oktatásügyi minisztérium 500 bölcsőde és napközi építését kezdi el idén – nyilatkozta szerdán Pavel Năstase, oktatásügyi miniszter, aki hozzátette: ezek az összegek szerepelnek az állami költségvetésben.

„A beruházásokkal kapcsolatban a kormányprogram 2.500 oktatási intézmény — új bölcsődék és napközik építését irányozza elő. A költségvetésbe belefoglaltuk a már elkezdett építkezések befejezéséhez szükséges összegeket is" — tájékoztatott a miniszter.

Pavel Năstase szerint 30 egyetemi bentlakás építési munkálataihoz is hozzálátnak.

„Ezeket a befektetéseket a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium fogja finanszírozni és a tanügyminisztérium lesz a haszonélvezője" — tette hozzá a tanügyminiszter.

A tárcavezető több olyan intézkedést is említett, amely az oktatás szintjének növelését hivatott szolgálni: a tanügyben dolgozók bérének 15%-os emelése, az egyetemi ösztöndíjak 81-ről 200 lejre való növelése, az ingyenes vasúti közlekedés az egyetemisták számára, a tej és kifli program vagy az 50 iskolában elindított meleg ebéd program.