Emil Boc felajánlotta lemondását

Emil Boc felajánlotta lemondását. Kormányközeli, demokrata párti körök szerint Emil Boc felajánlotta lemondását.

Bedohazi

Kormányközeli, demokrata párti körök szerint Emil Boc felajánlotta lemondását.

A miniszterelnök azután döntött így, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a tanügyi törvény elfogadásának eljárását – írja a manna.ro. A kerettörvényt felelősségvállalással kívánta törvényerőre emelni a Boc-kabinet, miután a tervezet nem ment át a román törvényhozáson, de még parlamenti procedúra alatt állt.Markó Béla az alkotmánybírósági döntés után úgy nyilatkozott: mérlegelni kell az RMDSZ részvételét a kormányban. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Traian Băsescu államfő szlovéniai útjáról hazatérve tegnap azonnal tárgyalóasztalhoz ült Emil Boc-kal, és nem hivatalos források szerint az államfő arra kérte a miniszterelnököt, ne nyújtsa be lemondását.