Első helyen végzett az IPSE

A teremlabdarúgó megyei bajnokság utolsó mérkőzését játszották tegnap.

farkaslakaipse15

A teremlabdarúgó megyei bajnokság utolsó mérkőzését játszották tegnap.
Tegnap Székelykersztúrra látogatott az Infopress SE csapata, ahol a házigazdákkal a teremlabdarúgó megyei bajnokság utolsó mérkőzését játszodták le. Igazi rangadóra lehetett számítani, a tét az első hely volt.

A kilenc óra előtt kezdődő mérkőzésen egy színvonalas, eseményekkel teli meccset láthattunk. Mindkét csapat iramosan kezdett, de az elején többet irányított az IPSE. A keresztúri csapat ellentámadásokra játszott, ami nem is volt rossz, ugyanis ők rúgták az első gólt. Gudy hatalmas sarkasával egyenlített az IPSE. Hiába egyenlítettek a vendégek a hazai csapat mindig reagált és átvette a vezetést, így a félidőt 4-2-vel zárták.

A második félidőben sem hagytak alább a csapatok. Az összecsapást továbbra is a gyors, kemény játék jellemezte, a csapatok sorra alakították ki a jobbnál jobb helyzeteket. Peták beadásból kapott labdát értékesített a vendégeknél, ezt követően pedig hasonló helyzetből Gima egyenlített ki (4-4). Az IPSE új erőre kapva újabb két gólt szerzett  Georgenak és Gudynak köszönhetően. Ekkor a hazai csapat taktikát változtatott: kétgólos hátránynál levették a kapust és mezőnyjátékost küldtek be helyette. Ez egy gólt eredményezett a hazaiaknak, de a vége előtt három perccel felállított Bakk István két percen belül két gólt is rúgott a hazai kapuba. A jól játszó keresztúri csapat ezt már nem tudta túlszárnyalni így a mérkőzést 4-2-ről 5-8-ra elvesztette, ezzel első helyen végzett az Infopress SE a 2009-2010-es megyei bajnokságon.

ipse_csapat

Teremlabdarúgó megyei bajnokság

Keresztúr – Infopress SE 5-8 (4-2)

Góllövők: Gagyi Tamás, Török Szilárd, Lukács Zoltán, Kovács Ákos, Sepsi Imre, illetve Gudor Elemér 2, Miklos Sándor, Dénes Barni, Gagiu Zsolt, Bakk István 2, György István.