Előzetesben marad Ana Maria Pătru

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnökét befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.

ana-maria-patru

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnökét befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.

A Ploieşti-i Ítélőtábla döntése jogerős, miután a táblabíróság megalapozatlannak ítélte és elutasította a vádlott fellebbezését.

A vádhatóság szerint Ana Maria Pătru, az AEP alelnöki tisztségében 2008-ban egy bukaresti ingatlan árát, 210.000 eurót kért egy kereskedelmi társaságtól, és ezt 2009-ben meg is kapta.

Ana Maria Pătru megígérte, hogy ezért az összegért cserében elintézi, hogy a cég akkor és a jövőben is, bizonyos szolgáltatói szerződéseket köthessen az AEP-vel, és ez meg is történt.

2009-ben Ana Maria Pătru titkosította a 210.000 euró útját úgy, hogy több fiktív üzleti tevékenység során az összeg körbejárt néhány cégnél, köztük annál, amely az AEP-vel szerződött és egy másiknál is, amelyet férjén keresztül Ana Maria Pătru ellenőrzött – állítja a DNA.

Az ügyészek úgy tudják, hogy Ana Maria Pătru, ugyancsak az AEP alelnökeként, 2011-ben egy Land Rover terepjáró ellenértékét kérte ugyanennek a cégnek a képviselőitől, ebből 15.000 eurót kapott meg.

Ana Maria Pătru megígérte, hogy ezért az összegért cserében elintézi, hogy a cég akkor és a jövőben is, bizonyos szolgáltatói szerződéseket köthessen az AEP-vel, és ez meg is történt.

Ugyancsak 2011-ben, Ana Maria Pătru egy másik cég képviselőjétől 50.000 eurót kért és kapott, amelyért megígérte, és el is intézte, hogy az illetőt kihallgatáson fogadják a Gazdasági Minisztériumban. Az előbb leírt két befolyással való üzérkedésért kapott pénzből vásárolt egy Land Rover terepjárót, amit, hogy elrejtse a valós tulajdonos kilétét, más nevére íratott be a forgalomba – mutat rá a DNA.