Elődöntőbe jutott a székely válogatott

Sima győzelmet aratott az udvarhelyieket is soraiban tudó csapat, ezzel ott a legjobb négy között az Európa-bajnokságon.

szekelyvalogatott

Sima győzelmet aratott az udvarhelyieket is soraiban tudó csapat, ezzel ott a legjobb négy között a CONIFA Európa-bajnokságon.

Két forduló után 1 ponttal, utolsó helyen állt csoportja rangsorában a székely labdarúgó válogatott az Észak-Cipruson rendezett CONIFA Európa-bajnokságon. Szerda este Ellan Vannin ellen léptek pályára Kiréniában, a továbbjutás lehetőségéhez létfontosságú volt a győzelem.

Nem volt ott a kezdőben a székely csapat egyetlen gólját jegyző Szőcs László, az FK játékosa, de az udvarhelyi futsalcsapatból Mánya Szabolcs és Szőcs Lóránd igen, sőt az SzFC egykori hátvédjével, Rózsa Árpáddal is számolt Ilyés Róbert, a székely válogatott edzőjátékosa. Az SzFC részéről Csíki Dénes eltiltás miatt nem játszhatott, Silion Petru csereként állt pályára.

A székely fiúk az elvárásoknak megfelelően kezdtek, a 3. Liga második helyezett FK Csíkszereda játékosai kétszer is eredményesek voltak az első félidőben, először Csűrös Attila, majd Bajkó Barna talált a hálóba.

A hetvenedik percben a tizenhatoson belül vágtak fel egy székelyföldi játékost, amiért büntetőt ítélt a bíró. Bajkó állt a labda mögé és értékesítette a tizenegyest, majd öt perccel később egy szöglet után megszerezte harmadik gólját is.

Kicsit visszavett a tempóból a székely válogatott, így két szépítő találatot is szerzett Ellan Vannin csapata, de a 4-2 arányú győzelem elég volt a csoport második továbbjutó helyének elcsípéséhez.

Bajkó Barna mesterhármasával feljött a góllövő lista élére, csapata pénteken játszik a döntőbe jutásért, de nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a másik csoport győztese, a házigazda Észak-Ciprus lesz az ellenfél.