Elkezdődtek a felelőtlen tarlóégetések
Szerdán Szombatfalván, szombaton a város alsó kijáratánál volt tarlótűz, a tűzoltók mindkétszer beavatkoztak. Elkezdődött, s még több lesz.

Szerdán Szombatfalván, szombaton a város alsó kijáratánál volt tarlótűz, a tűzoltók mindkétszer beavatkoztak. Elkezdődött, s még több lesz.
A tavalyi megdöbbentő esetek ellenére sem lesz kevesebb a felelőtlenül okozott tarlótüzek száma – a budvári és a kadicsfalvi esetekből a jelek szerint nem tanultak az udvarhelyiek, mert alighogy megjött a tavasz, már két tűz is volt a város területén.
Szerdán Szombatfalván kellett beavatkozzanak a tűzoltók, szombaton a déli órákban a város boldogfalvi kijáratánál kellett oltaniuk, utóbbi részen mintegy ötszáz négyzetméteren égett a száraz növényzet, de viszonylag hamar eloltotta a helyszínre érkezett nyolc tűzoltó. Az oltásokat vezető Dănuț Urzică, a tűzoltók parancsnok-helyettese érdeklőddésünkre elmondta, hogy véleménye szerint ez csak a kezdet, ha a szép idő kitart, akkor több tűzre is számíthatunk.
Sajnos a jelenség évek óta „működik" és egyelőre nem úgy néz ki, hogy meg lehetne állítani. A lángokat a tűzoltók ugyan kemény munkával megfékezik, de az emberek önző gondolkodásmódját, tapintatlanságát egyelőre képtelenség.