Elhozott egy pontot az FK Háromszékről

Nagyon kemény székely csata volt a szentgyörgyi sportcsarnokban, igazságos döntetlen született a székely rangadón.

sepsifk2

Nagyon kemény csata volt a szentgyörgyi sportcsarnokban, igazságos döntetlen született a székely rangadón.

Ősszel elég könnyen győzött Sepsiszentgyörgy Udvarhelyen, ám az akkori háromszéki csapatból távoztak a horvát idegenlégiósok, helyettük spanyolok jöttek. A szentgyörgyi sportcsarnokba a Székely Medvék egy része is elment és ezt nem is tette rosszul, hiszen egy mozgalmas, kemény, taktikus csatát láthatott.

sepsifk3

Mind Klein László, mind pedig Andrei Grigoraș kitűnően védték a kapukat – mindkét edző is nagyon gyakran cserélt, ez is mozgalmas, gyors mérkőzést eredményezett. Jöttek a helyzetek is, főleg távolról próbálkoztak a csapatok, de a jó lehetőségek ellenére nem született találat az első félidőben.

Alig telt el azonban négy perc a második játékrészből, amikor a szentgyörgyiek szöglete után Mihály a jobbszélről a kapu elé lőtte a labdát, a bevetődő Kanyó Szilárd pedig közelről a hálóba juttatta a labdát. Az FK azonban a középkezdés után rögtön kiegyenlített, Szőcs László szépen húzta el a védők előtt a labdát, majd jobbal a hosszúba ejtett Grigoraș felett, gyönyörű megoldás volt!

sepsifk1

A háromszékiek ezt követően erőltették a támadásokat, de az FK védelme is jól működött, sőt nemcsak kontrákból, hanem szépen kidolgozott támadásokból is veszélyeztette a szentgyörgyiek kapuját. A vége igazságos döntetlen lett, osztozott a két csapat a pontokon.

Az FK hétfőn, február 8-án 18 órától a másik háromszéki csapatot, a Kézdivásárhelyi SE csapatát fogadja – újabb parázs mérkőzés várható, a tervek szerint a Digi Sport televízió is élőben közvetíti a találkozót.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 16. forduló
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–FK Székelyudvarhely 1–1 (0–0)
Sepsiszentgyörgyi Sportcsarnok, 900 néző.
Gólszerzők: Kanyó Szilárd (24.), illetve Szőcs László (25.)
FK: Klein – Szőcs Lóránd, Szőcs László, Biró, Szécsi. Csere: Csoma Ferenc, Szabó, Miklós, Dániel, Kedei. Edző: Jakab Zoltán.
Sepsi Futsal: Grigoraș – Mihály, Țicalo, Máté, David Moreno. Csere: Lopez, Vlăduț Pavel, Kanyó Szilárd. Edző: Farkas Attila.
Sárga lap: Biró Attila.