Egyelőre a kocsmában isszuk meg a választás levét

Kigyúltak a városban a fények, de a kora esti órákban szinte kihaltak Székelyudvarhely utcái.

A város központjában kevés a járókelő, autót is keveset látni. A Szentimre utcai G. Café is kong az ürességtől, a pincérek állítják: aki nincs itt, az szavazni van.

A Baczkamadarasi Református Gimnáziumban levő szavazókörzetében viszont arra panaszkodtak a biztosok: az urnák körül alig lézeng pár ember. A Mokka Kávézóban népdalfeldolgozás szól a rádióból, Menaságra repülni biztatják a társaságot. Körkérdeztünk.

A legjobbat reméljük, azért jöttünk el szavazni.

Hátha lesz valami jobb, valami változás, valami más. Egyebet nincs amit mondani, megválik majd a számlálásnál.

Legyen minél több szavazata a magyar pártnak. Melyiknek? Azt nem mondom meg.

Fontos, hogy a magyarságnak legyen képviselete és nem mindegy, hogy ki képvisel. Mi az újakat szeretnénk, mert jókat ígértek, s nagyjából hiszünk is nekik.

Voltam-e szavazni? Ez nem kérdés. Persze hogy voltam. A feleségem is szavazott, máskülönben ez nálunk válóok lenne. Az a baj, hogy az emberek utólag kiabálnak be a pálya széléről. Van, aki azért nem megy el, mert Hargita és Kovászna megyében a legalacsonyabbak a bérek. Ezen volt is egy vitám, mert nem az RMDSZ és nem az USL adja a fizetést. A munka gyümölcsét az emberek nem érzik nagyon. Ha nem lesz képviseletünk, majd akkor fogják érezni, négy év múlva, nyolc év múlva, amikor a gyermekeink románul fognak tanulni az iskolában. Számomra nem az a kérdés, hogy ki, hanem az, hogy legyen. képviselet. Nekem ez etikai kérdés.

Voltam, szavaztam, de ennyi, nem akarok nyilatkozni.

Onnan jövök éppen, mert az ember csak jobbra számít, csak jobbat remél, osztán megválik.