Egy kutya arcai
Már majdnem tud beszélni. Amíg a gazdi ledöntött egy kupicát, elmondta, minek örül, és mi fáj.
Már majdnem tud beszélni. Amíg a gazdi ledöntött egy kupicát, elmondta, minek örül, és mi fáj.
Nem az enyém, de én tartom − mondja a kiskutya felügyelője, akit a Törpike kocsma elé kötöttek ki. Nem a felügyelőt, a kiskutyát. Elbeszélgettünk. Nem a kutyatartóval, hanem a kiskutyával.
Ilyen kicsi vagyok. És meggyőződésem, hogy már túl régóta várok ide kikötve – mondta.
De azért próbálom jól érezni magam.
Ha jön valaki, szóba állok vele.
Beszélgetni akartam, de ő nem. Rám mosolygott, majd elsietett. És én itt maradtam.
Egyes-egyedül.
De mondd, te hoztál valamit?
Adjál. Nézd, milyen kedves vagyok. Még a tokám is szép.
Szendvics? Komolyan?
Azt hitted, ilyen tekintet csak filmen van? Pedig nekem is tele van a tarsolyom vele. Tudja valaki, mi az a tarsoly?
