Egy csomó illetéktől magszabadulunk januárban

102 illeték eltörléséről döntött ma a képviselőház, köztük az autó regisztrációs adóról is.

illetekek

102 illeték eltörléséről döntött ma a képviselőház, köztük az autó regisztrációs adóról is.

Jövő év elejétől már ingyen kaphatunk erkölcsi bizonyítványt, ideiglenes útlevelet, megszűnik a rádió- és televízióilleték, és az autók környezetvédelmi bélyegilletéke. Az állami rádiót és televíziót ezentúl a központi költségvetésből és az intézmények saját forrásaiból tartják fenn.

Nem kell majd fizetni a cégbíróságon egy vállalat bejegyzéséért, eltörlik a különböző konzuli illetékeket, a hivatalos okmányok hitelesítési díját is.

Ingyenes lesz továbbá a sporthorgászati engedély.

A törvény bevezetésétől azt remélik, hogy 80 százalékkal lecsökkenti a nem adójellegű illetékek összegét, ezáltal a bürokráciát, növeli a fogyasztást és az állami intézményekbe vetett bizalmat. A törvényt egyébként a Szociáldemokrata Párt kezdeményezte.