Édeskeserű - A hagyomány él

Édeskeserű - A hagyomány él. A Magyar Állami Népi Együttes ma esti előadását megelőzően sajtótájékoztatót tartott a Küküllő Szálloda kávézójában.

MagyarAllamiNepiEgyuttes

A Magyar Állami Népi Együttes csütörtök esti előadását megelőzően sajtótájékoztatót tartott a Küküllő Szálloda kávézójában.

A Portré Kávézóban az előadás koreográfusa, zenekarvezetője, egyik szólóénekese és a turnészervező beszélgettek a sajtó képviselőivel.

15 pár táncos és tíz zenész, valamint három szólóénekes adja elő a darabot, ami tulajdonképpen egy nagy táncantológia, mai, főleg erdélyi táncokból és zenékből áll össze. Mint megtudtuk, az együttes ma már egy nagyon jó értelemben vett nagyüzem, amiben mindenki tudja a feladatát – éppen ettől áll össze szerves egésszé az előadás.

MagyarAllamiNepiEgyuttes

A Magyar Állami Népi Együttes többállomásos erdélyi turnén vesz részt, Székelyudvarhely a harmadik állomása ennek. A kötetlen beszélgetésnek is beillő sajtótájékoztatón az Édeskeserű című produkció különböző alkotói elmondták, hogy a helyi emberek szívét megdobogtatni jöttek ide, hiszen Erdélyben azt tapasztalják, hogy közös a tánc, az ének, a népzene az itt élő népeknél. "Minél szebben, pontosabban és hitelesebben" kell ezt előadni, megmutatni a népi kultúrában rejlő értékeket - hangzott el.A hagyomány, a néptánc köztünk él, velünk van – ez jól érzékelhető egy táncházban, ahol fiatalok ma is együtt zenélnek, énekelnek és táncolnak. Orza Calin, Herczku Ágnes, Pál István "Szalonna", Mihályi Gábor, Kelemen László és Koszta Árpád együttesen hangsúlyozták: az együttes és az előadás célja, hogy a színpadon és a nézőtéren levők együtt jussanak el a darab katarzisához. Az Édeskeserű című táncelőadást csütörtökön este 7-től játsszák a Művelődési Ház nagytermében. Ha sietnek, még elérik.

A Magyar Állami Népi Együttes kényelmét udvarhelyi tartózkodásuk során a Hotel Küküllő*** és a Portré Kávézó biztosítja.

Bedohazi/MagyarAllamiNepiEgyuttes