Dupla baleset a Szejkén

Érettségizők ülhettek az egyik kocsiban, amely péntek reggel ütközött Udvarhely peremén.

Végzősök ülhettek a kocsiban. Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info

Érettségizők ülhettek az egyik kocsiban, amely péntek reggel ütközött Udvarhely közelében.

Rögtön egymás után két baleset is történt péntek reggel, valamivel kilenc óra előtt Székelyudvarhely mellett, a Szejkefürdőn - ismertette Gheorghe Filip rendőrségi sajtószóvivő. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság illetékese úgy tudja, az egyik esetben szekeret előzött egy személyautó, és összeütközött a szemből érkező másikkal.

A másik balesetben egy autó megállása okozta a bajt: a mögötte érkező nem vette észre időben az előtte haladó manőverét, ezért nekiütközött. Mivel személyi sérülés a koccanás során sem történt, a rendőrség nem indított eljárást az ügyben, és a balesetezett autóvezetők adatait sem ismerik.

A Facebook közösségi portálon azonban olyan hírek terjednek, hogy az egyik autóban diákok ültek, akik érettségire igyekeztek. Hogy elértek-e a vizsgára, és ha igen, az eset után tudtak-e összpontosítani a feladatokra, arról nincsenek információink.