DráMA8: Amikor az istenek is unják a halhatatlanságot

Egy tartalmas beszélgetés, valamint egy nagytermi, telt házas előadás volt a dráMA 8 negyedik napján.

bekeithakaban1

Egy tartalmas beszélgetés, valamint egy nagytermi, telt házas előadás volt a dráMA 8 negyedik napján.

Szakmai beszélgetést tartottak csütörtökön délelőtt a színház előterében, ezen a meghívott dramaturgok, rendezők, drámaírók beszélgettek többek között arról, hogy kortárs színházművészetben is érezhető

a „kevesebb művészet, több lényeg".

A mintegy egyórás beszélgetésen arról is szó volt, hogy miért írnak újra és át klasszikusokat, egyáltalán miért vonzódnak még mindig a nézők a klasszikus darabokhoz, holott nagyon sok új, kortárs dráma íródik. Többek között a jelenlevő Székely Csaba drámaíró is hangsúlyozta, hogy manapság már nem feltétlenül sokan kíváncsiak a grandiózus, nagy díszlettel bemutatott előadásokra.

szekelycsaba1

„Túl sok pénz, de nem szól semmiről" – mondta Székely, hozzátéve, hogy ezért jönnek fel az olyan színházak, amelyekben a látvány kevésbé jelentős már, de a tartalom nagyon fontos. A geopolitikai helyzet is olyan, hogy nagyon sok kérdésre választ akarnak kapni az emberek, így a színháztól is többek között azt várják.

Balázs Attila, a temesvári színház magyar tagozatának igazgatója azt is kihangsúlyozta, hogy nagyon fontos az is, hogy a színházak ne blöfföljenek és vegyék komolyan a nézőt – ha úgy vesszük, a színházjegy egyfajta szerződés is a néző és a színház között.

Odüsszeusz focizott a színpadon

Este héttől a temesvári magyar társulat a Márai Sándor regényéből adaptált Béke Ithakában című előadást játszotta.

Márai egyszer átírta, tovább gondolta a görög hagyományt regényében (ez már az emigrációban jelent meg), az előadás pedig még pördített ezen egyet – nem hagyományos értelemben. A görög mitológia történéseinek, szereplőinek sorsának tovább képzelése egyfajta sci-fi, ha úgy vesszük.

A mű és az előadás) háromrészes, egy-egy mesélővel: Pénelopé, az otthonmaradt feleség, Télemakhosz, a fia, illetve Télegonosz, Ulyssesnek (Odüsszeusz) Kirké istennőtől való fia meséli a történetet. Maga a szöveg több helyen nagyon szórakoztató, mint kiderül, az istenek is néha unják a halhatatlanságot és az emberek társaságát keresik, Ulyssesbe például két istennő is beleszeretett.

bekeithakaban2

A szerb Boris Lijesevic nagyon modern és helyenként vicces előadást hozott ki a Márai-történetből, a díszlet szintén nagyon különleges, ez az udvarhelyi Albert Alpár munkája.

De mint Balázs Attila, a temesvári színház magyar társulatának székeyudvarhelyi származású igazgatója a délelőtti beszélgetésen elmondta, egy ilyen előadás Temesváron már megszokott – tíz évvel ezelőtt ott sem volt az, de ma már nem kelt megdöbbenést. A színpadon Ulysses focizik a fiával, Pállász Athéné robogón közlekedik, Kirké gyümölcscentrifugával készíti a narancslevet, a ruhák legújabb trend szerintiek – minderre azonban fogékony volt az udvarhelyi közönség is, erre a hosszas tapsból, illetve abból is rájöhettünk, hogy a dráMA első nagytermi előadása teltházas volt.

Mi lesz még a hét végén?

Ma 13 órakor Az én mesém címmel a Háromszék Táncegyüttes mutat be egy gyerekeknek szóló táncjátékot. A nagyváradi színház 17 órától Székely Csaba művét, a Bányavirágot adja elő, 19 órától a Tomcs Sándor Színházé a színpad, az évad végén már bemutatott, de többször nem játszott Roberto Zucco lesz műsoron. Ma van a színház éjszakája is, ebben fellép a helyi színészekből verbuválódott zenekar, de még egy Székely Csaba-mű, a Maró is műsoron van, pontban éjfélkor játssza a vásárhelyi Yorick Stúdió.

ordogprobaja

Szombaton zárul az idei dráMA, 19 ótrától Az ördög próbája című darabot játssza a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata.