Dragnea eltörölné a részvételi küszöböt

A népszavazás érvényes volna akkor is, ha kevesen mennek el szavazni.

LiviuDragnea

A népszavazás érvényes volna akkor is, ha kevesen mennek el szavazni. De vajon megteheti?

Nincs is szükség érvényességi küszöbre a népszavazáson, mert szemmel láthatóan csökkenti a lakosság részvételi kedvét – jelentette ki Liviu Dragnea PSD-elnök a sikertelen referendumot követően.

Dragnea elmondta azt is, hogy pártját semmilyen felelősség nem terheli a kudarc miatt, nem is vetnek számot vele, hiszen nem az ő alkotmánymódosító kezdeményezésük volt. A jövőre nézve mégis van javaslata a népszavazások lebonyolításával kapcsolatban.

Az elnök elmélete szerint a bojkott eleve törvénytelen, és ha nem volna részvételi küszöb, akkor az alkotmánymódosítást ellenzők tábora kénytelen volna szavazat formájában kifejezni véleményét.

A felvetésnek azonban világos jogi akadálya van. Az alkotmánybíróság ugyanis már az érvényességi küszöb ötvenről harminc százalékra történő csökkentését is kifogásolta. Végül a testület azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy az igenek aránya változatlan legyen: minimum huszonöt százalék plusz egy. Ezt az alapszabályt pedig Dragnea sem kerülheti meg.