Donald Trump, a zöldenergia elsöprő erejű, igazi prófétája

Elnézést kell kérnem Öntől, Trump elnök úr. Az én felületességem, hogy elhittem Önnek, bemondásra, hogy Ön a fosszilis energia nagy barátja lenne. 

Zseniálisan játszott, uram. Miközben még 2024-ben igyekezett a kampányára legombolni az olajipari vezetőktől fejenként laza egymilliárd dollárt, 2025-ben még a dán Ørsted cég amerikai befektetését is jól megszívatta, a hatalmas szélenergia projektjének leállításával. 

De nem ez volt a végső játszma. Ez csak az ellenség bealtatása lehetett. Idén viszont már kezdett kilógni a lóláb. 

A venezuelai diktátorcsere után Trump ugyanis igyekezett rávenni az amerikai olajkitermelőket, hogy fektessenek pénzt a venezuelai olajba – mármint a saját zsebükből, saját profitjukból. Itt már kezdtek gyanút fogni a mágnások, hiszen ők tisztában vannak azzal, hogy a venezuelai kitermelésbe óriási pénzeket kellene önteni ahhoz, hogy működőképessé váljon – hogy az aztán versenyezzen az ő hazai és közel-keleti kitermelésükkel, és lenyomja az (akkor még) alacsony árakat.

És ez után a megágyazás után kezdte el Trump elnök úr, pontosabban Trump Professzor Úr, a tanítást. A lecke leadását. Vagy talán inkább a vizsgáztatást. 

A lecke ugyanis még 2022-ben le volt adva: a fosszilis energia kiszámíthatatlan, egyszersmind politikai- és nemzetbiztonsági kockázat. 

Még pontosabban a leckét 2021-ben kezdték már feladni az oroszok, ugyanis még az invázió előtt mesterségesen felnyomták a gáz árát azzal, hogy visszavágták az eladott  mennyiséget. 

Az invázió megkezdésével pedig ez a már létező helyzet súlyosbodott a 2022-es év folyamán. A fosszilis energiát politkai nyomásgyakorlásra akarták használni az oroszok, mintegy pszichológiai és gazdasági fegyverként. Ezt a leckét kérik számon most, kissé megfordítva.

Ma az Európa felé tartó LNG-t (cseppfolyósított földgázt) szállító hajók fordulnak meg menet közben Ázsia felé, akkoriban pedig Ázsia irányából fordultak Európa felé, mindkét esetben azért, mert a másik kontinens, a hiány elkerülése érdekében, sokkal jobb ajánlattal fordul a szállítóhajókhoz.

Az azért túlzás lenne, hogy ne tanult volna a világ akkor semmit. De Trump Professzor Úrnak ez kevésnek bizonyult. 

Trump ökoterrorista úr körbenézett a világban, és azt mondta: „megméretett és könnyűnek találtatott”.

Így hát elérkezettnek látta az időt. Elkezdték intenzíven bombázni Iránt, méghozzá úgy, hogy a felsővezetést, sőt, a mérsékeltebb iráni vezetőket is gyorsan megölték. Ezzel egy csapásra igazat is adott az iráni vezetés legradikálisaibbjainak, miszerint Amerika és Izrael csak pusztulást és halált jelent az országnak, nincs mit tárgyalni velük.

Hogy egészen biztosan átmenjen az üzenet, lebombázták a Teheránhoz közeli olajfinomítókat, amelyeknek a füstjét a magyarországnyi lakosságú fővárosra fújta a szél, ott meg mérgező, savas, fekete eső formájában hullott a civilekre, ami egész biztosan hosszútávú egészségkárosodást fog okozni. 

Már a korai szakaszban egy leányiskolát is lebombáztak, arra hivatkozva, hogy régi adatokkal dolgoztak, nem tudták, hogy iskola működik ott, hupszika. Majd nem sokra rá azzal hencegtek az izraeliek (és ezt minden bizonnyal megosztják az amerikaiakkal, akik amúgy is kémkednek segítség nélkül is), hogy „jobban ismerik Teheránt, mint Jeruzsálemet”, azaz annyira hatásosan kémkednek és hekkelnek.

Brutális, tudom. De Trump ökoterrorista játszmájához kellett mindez. Hiszen el kellett érni, hogy a tavaly nyári eseményekkel ellentétben Irán ne egy visszafogott, és inkább szimbolikus, mint eredményes rakétázással válaszoljon. 

Tudni kell ugyanis, hogy már évtizedek óta azért nem piszkálta különösebben az Egyesült Álamok a perzsákat, mert minden szimulációból kiderült, hogy azok gond nélkül le fogják zárni a Hormuzi-szorost. 

Így, hogy egy hónapja már ebben élünk, nem szükséges különösebben részletezni, hogy ez mit jelent a világgazdaságnak. 

Az össz olajtermelés egyötöde, de a tengeren szállított olaj egyharmada itt megy át. Emellett legalább egyötödnyi gáz, rengeteg műtrágya (ráadásul tavasz van, mikor kell műtrágya, ha nem most), hélium (mikrochip gyártáshoz kell), alumínium és egyebek függnek a térségtől.

Szóval a Trumpiánus Zöld Világhoz le kellett zárni ezt a szorost, amiről még a drónok kora előttről tudtuk, hogy  a különleges földrajzi adottságaiból kifolyólag könnyedén kontrollálni fogja Irán.

A drónhadviselés beköszönte óta viszont még könnyebb dolguk van a perzsáknak: régebb még aknásításra és néhány öngyilkos csónakos támadásra is szükség lett volna az amerikai flotta hatalmával szemben. Ma viszont az amerikai flotta biztonságos távolságból nézelődik, és az Iránnal jóban levő tankerek gondtalanul szelhetik át a szoros vizeit (például Kínába).

Biztonságos távot mondtam? Nos, az azért nem teljesen biztos, a USS Gerald Ford ugyanis valamiféle kisebb tűzesetet szenvedett a fedélzetén, ami végül oda vezetett, hogy egész Európáig húzták vissza, és szakértők szerint akár másfél-két évre is elnyúlhat a javítása. Talán nem éppen rövidzárlat miatt volt az a kis tüzecske, de persze egyhamar nem fog ezzel hencegni a Trump-adminisztráció.

Semmit nem tett Hormuz lezárása ellen

No de visszatérve, Trump Úr, Ön ravaszul elérte, hogy a forgatókönyvben garantáltan elérjünk a lezárás részhez, de pontosan semmit sem tett azért, hogy a szoros lezárása ellen bármi érdemi is történjen.

Sőt, a háború megkezdésekor az amerikai stratégiai olajtartalékok – stratégiaian – 60 százalékon álltak, azaz nagyon alacsonyan. Az kicsit belerondít a játékba, hogy emellett Kína sok hónapnyi (legalább 3) olajtartalékot halmozott fel, de ők amúgy is élen járnak a zöldenergiában, nekik kevésbé szükséges az edukáció.

És így értünk el oda, hogy még jó napokon is 100 dollár felett jár a hordónkénti olajár. Hogy biztos legyen, hogy a vizsgáztatásból okulás lesz, Trump inkább fizet még egymilliárd dollárt egy francia cégnek, hogy a közelgő energiakrízisben az ne építsen fel egy szélerőmű parkot. Ha lúd, legyen kövér alapon, minél fájóbb a lecke, annál hosszabb az emlékezet.

És így, utólag össze tudjuk rakni, hogy miért Trump a legnagyobb ökoterrorista, aki megoldja azt, amit ezer Al Gore vagy Greta Thunberg sem tudna soha: 

sajátkezűleg elhozza a zöld jövőt. Ugyanis annyira felnyomta az energiaárakat, és annyira kiszámíthatatlanná tette őket, hogy az amerikai termelők egyelőre nem mernek befektetni a kitermelés bővítésébe. 

Paradoxon, tudom, ők kellene legyenek a legnagyobb nyertesek,  ennek ellenére aggasztja őket az, hogy egyfelől még gyorsan leeshet az ár, ha Trump elnök úr hirtelen csapot-papot otthagy, és kivonul; másfelől az sem nyugtatja meg őket, hogy ha ez így megy tovább, akkor túl drága lesz az olaj és a gáz. 

Hogy mit jelent ez? 

Olyan drága, hogy már a keresletet kezdi pusztítani: aki teheti, áttér más energiahordozóra (a zöld mellett sokaknak nagyon gyors megoldás lesz a szén, pl. India és Kína) – aki meg nem, az valami mást csinál. Például csődöt mond. Mint az Azomureș, amely egy ideje küszködik már a gázárakkal. A termelő szemszögébő, ha a vevők becsődölnek vagy másra térnek át, akkor megint ugyanaz a probléma: nem lesz, akinek termelni.

Európa, amely már most napi 100 millió eurót spórolhatott pusztán azzal, hogy elég sok napenergiát termel, és emiatt kevesebb drága olajat és gázt kellett importálnia, megtanulja Trump Professzor Úrtól, hogy pusztán lecserélni Oroszországot Katarra nem egy életbiztosítás, hiszen csak átkerül a probléma egyik fiókból a másikba.

De olyan országok, amelyekről nem a tiszta energia jut eszünkbe, mint Pakisztán (amely idén 6 milliárd dollárral költhet kevesebbet a napenergia miatt, ahhoz képest, ha az nem lenne), ugyancsak azt fogják megtanulni, hogy őrült vénemberek lebéníthatják az egész gazdaságukat és megélhetésüket. 

A zöldenergia már nem luxus, hanem gazdasági és nemzetbiztonsági befektetés. 

A nap- és szélenergiát nem fogja akadályozni az, ha Amerika újabb közel-keleti háborút indít. 

A zöldenergia árait nem befolyásolja az, hogy a szaúdiak, oroszok vagy amerikaiak többet vagy kevesebbet termelnek csak azért, hogy a világpiaci árakat fel-le rángassák. 

Sőt, délebbi országok egész magabiztosan számolhatnak az éves napsütéses órákkal, illetve az akkumulátorok gyors fejlődésével az áthidalnivaló esti vagy felhős időszakokat is egyre könnyebb lesz kicselezni, azaz egyre inkább egy kiszámítható tétel lesz az Excel táblában.

Ráadásul a szelet és napot az sem érdekli, ha a Szuezi-csatornában mondjuk véletlenül megint keresztbefordul egy áruszállító, vagy lerobban egyik vagy másik csőrendszer. 

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb országnak az a rémálma, hogy egy támadó hatalom úgy kényszeríti őket térdre, hogy az energiahordozókról egyszerűen levágja őket a tengeren – például Kínát Amerika a Malaka-szorosban, vagy Tajvant blokád alá veszi Kína.

Jöhet háború, pandémia, kereskedelmi háború – de a napot és a szelet ember keze nem állítja meg. Ezt tanítja meg a világnak Trump – igaz, rövid- és közeéptávon ezrek, vagy idővel akár milliók élete árán. Ki gondolta volna, hogy igazából radikális, fanatikus ökoterrorista Trump elnök? Én biztosan nem.