Díjazták Udvarhely Legprímábbjait

Hetedik alkalommal részesítették Príma Polgár-díjban Székelyudvarhely köztiszteletben álló polgárait.

prima-01

Hetedik alkalommal részesítették Príma Polgár-díjban Székelyudvarhely köztiszteletben álló polgárait.

A hetedik és ezúttal is ünnepélyes Príma Polgár-díjátadó gálának a Művelődési Ház koncertterme adott otthont február 28-án, csütörtökön este. Az egybegyűlteket Orosz Pál- Levente, a Príma Rádió igazgatója, majd a díjalapító László János üzletember, a rádió tulajdonosa köszöntötte. Mindketten kiemelték: a 2006-ban létrehívott díjat a rádió szerkesztősége és a hallgatók javaslatai alapján ítélik oda azoknak az udvarhelyi köztiszteletben álló személyiségeknek, akik a közösség szolgálatába helyezték tudásukat, tehetségüket, munkájuk pedig példaértékű és követésre méltó.

Ebben az évben több mint ezer szavazat érkezett a rádió szerkesztőségébe. Ezek alapján dőlt el, hogy kik azok az udvarhelyi kiválóságok, akik 2012-ben kiérdemelték az öt kategóriában kiosztandó Legprímább-díjak valamelyikét.

A 2012-es év Legprímább Sportolója címet és az ezzel járó díjat László Szabolcs többszörös  birkózóbajnok vehette át.

Kovács László karnagy, a két évtizedes születésnapját múlt héten ünneplő Alla Breve kórus alapítója kapta a Legprímább Művész, Both Aranka, a Kékiringó Néptáncegyüttes alapítója pedig a Legprímább Pedagógus-díjat.

A város Legprímább Orvosa címmel ez alkalommal a 90 éves dr. Gyöngyössy János nyugalmazott főorvost tüntették ki.

2012-ben a város Legprímább Polgárának járó elismerést ft. László Attila szombatfalvi plébános érdemelte ki.

Az egyórás díjátadó hangulatát a kitüntetettek köszönőszavai, a pezsgőkoccintás és a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjainak valamint az Alla Breve Kórusnak az alkalomhoz illő előadása tette még emlékezetesebbé.